Zidane szerint gyenge lesz a Real Madrid védelme

G. P.G. P.
Vágólapra másolva!
2002.08.27. 21:19
Címkék
Végre megoldódott a Real Madrid támadójának, Sáviónak az ügye: a régóta elkívánkozó játékost a "királyiak” egy évre kölcsönadták a francia Girondins Bordeaux-nak, amely a szezon végén meg is veheti őt. A Flamengótól 1997-ben érkezett, 28 esztendős brazil legszebb éveit töltötte a Bernabéuban, de rendkívül keveset játszott, ennek megfelelően öt idény alatt mindössze 16 bajnoki gólt szerzett. Az előző évadban például csupán nyolc meccsen vetette be őt Vicente del Bosque, mindannyiszor csereként, és nem is szerzett gólt. Sávio ígéretes támadótriót alkothat Pedro Pauletával és Jean-Claude Darcheville-lel.Ugyancsak a Realhoz kapcsolódó hír, hogy Zinedine Zidane élesen bírálta a klubvezetők átigazolási stratégiáját. A francia játékmester azt hiányolta, hogy a közelmúltban távozott, illetve visszavonult Karanka, Sanchis és Geremi helyére senki sem érkezett a védelmet megerősítendő, s szerinte ez súlyos problémákat okozhat majd az idény során.A Real Valladolid szerződtette az uruguayi Nicolas Oliveirát. A 24 éves válogatott csatár – aki nem jutott szóhoz a vb-n – egy idényre kötelezte el magát. Oliveirát a Valencia hozta az Ibériai-félszigetre, ám az előző négy szezont a Sevillánál töltötte, majd szerződése lejártával ingyen igazolhatóvá vált. Feladata az lesz a lila-fehéreknél, hogy betöltse a Realhoz visszatért Fernando által hagyott űrt.A Rayo Vallecanóhoz igazolt Viktor Onopko, aki a világbajnokságon 100. alkalommal lépett pályára az orosz válogatottban. A 32 éves hátvéd a második ligás Oviedónál eltöltött hat idény után szegődött el a legutóbb az élvonalban 11. helyen végzett klubhoz. Az üzlet létrejöttében nyilvánvalóan nagy szerepe van a Rayo edzőjének, aki nem más, mint Fernando Vázquez, az Oviedót 1998–99-ben irányító mester.
Legfrissebb hírek

Együtt ünnepeltek a sydney-i olimpia hősei

Egyéb egyéni
1 órája

Ökölvívás: nem jutott nyolc közé magyar az U19-es Eb második napján

Utánpótlássport
1 órája

Belgiumi gálázással javított a BL-ben a Newcastle; a Benfica után a Köbenhavnt is legyőzte a Qarabag

Bajnokok Ligája
1 órája

Bajnokok Ligája: Barcelona–PSG

Bajnokok Ligája
1 órája

Robbie Keane a Plzen elleni második félidőre építene, és Genkben is fölényre törekszik

Európa-liga
1 órája

BL: Borussia Dortmund–Athetic Bilbao

Bajnokok Ligája
1 órája

Harmadosztályú csapat búcsúztatta a Békéscsabát a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
2 órája

Kétgólos győzelemmel kezdett a Szeged a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik