Sikeredző nyalóka nélkül

A Ferencváros és a Győr hét végi pontvesztése azt jelenti, hogy – az élvonalban és az NB I B-ben tömörülő honi profiklubok közül – már csak egyetlen alakulat, a Diósgyőr áll pontveszteség nélkül.
– Nem mondom, hogy kizárólag a négy győzelem lett volna elfogadható eredmény, de az tény: szerettünk volna minél lendületesebben rajtolni, mert ez egyrészről erősítheti az önbizalmunkat, másrészről meg növelheti a tekintélyünket a vetélytársak között – magyarázta Pajkos János, a DVTK 44 esztendős szakvezetője. – Annyiban talán könynyebb dolgunk volt ellenfeleinknél, hogy viszonylag gyorsan kialakult a keretünk.
– És van már respektje a DVTK-nak az ellenlábasok között?
– Úgy érzem, elismerik az eredményeinket, mostanság az esélylatolgatásoknál szinte mindenki az élvonal-várományosok között emlegeti a Diósgyőrt. De nemcsak a vetélytársak vannak ezzel így, a szurkolók is mellénk álltak. A Kecskeméttel vívott szombati mecscsünkre hétezren voltak kíváncsiak, ennyien egyetlen élvonalbeli összecsapást sem láttak a hét végén…
– A miskolci publikum nem csak fanatikus, de kritikus is. Mit gondol: az elmúlt évek csalódásai, a pénzügyi botrányok, a szakmai csődök után magáénak fogadta el a szurkolótábor ezt az új Diósgyőrt?
– Nekem eddig kellemes tapasztalataim voltak a szurkolókkal. Szeretik, olykor túlságosan is szeretik a csapatukat…
– S most már a vezetőedző, a messziről jött ember is a kedvencek közé tartozik?
– Február óta vagyok Miskolcon, s azt mondhatom: jó döntés volt ide szerződnöm. Elfogadtak, de ehhez persze eredményeket kellett produkálni. Az áttörést az én esetemben az ősi rivális Nyíregyháza elleni meccs hozta meg, amikor is a Nyírség vezetése ellenére a védelemben hajtottam végre kettős cserét. A váltással stabilizálódott a hátsó alakzatunk, s ennek végül meglett a haszna.
– Azért ha egy évvel ezelőtt valaki azt mondja, hogy 2002-ben Miskolcon edzősködik majd, ugye megmosolyogja az illetőt?
– Legalábbis erősen kétkedve fogadtam volna e véleményt. Amikor tavaly decemberben elváltam a Debrecentől, úgy csomagoltam össze az edzői szobában, hogy egy ideig nem ülök le a kispadra. Szinte egyik pillanatról a másikra kerültem a felnőttegyütteshez, túlságosan sűrű volt nekem a Loki élén eltöltött tíz hónap. Reszeli Soós István azonban, aki a DVTK menedzser-igazgatója lett, elkezdett győzködni, hogy egy trénernek nem akkor kell munkába állnia, amikor úri kedve úgy tartja, hanem amikor ajánlatot kap.
– Reszeli tudottan erős egyéniség, ráadásul ez idáig ő maga is edzősködött. Nem tartott ettől a felállástól?
– Pista erős egyéniség, én viszont nyakas ember vagyok. Eddig ideálisnak mondható az együttműködésünk, amikor és amiben kell, egyeztetünk, de a szakmai ügyekben szabad kezet kaptam, igaz, a felelősség is az enyém.
– A DVSC iránt nincs is nosztalgiája?
– Sosem tagadom meg, hogy gyerekkorom óta Loki-rajongó voltam, s titkos álmom teljesült, amikor a csapat vezetőedzője lehetettem. Ám a tavalyi válással lezárult egy fejezet. Mivel a Debrecen kerete jórészt kicserélődött, megvallom, már nemigen figyelem az ottani történéseket. Bölcs mondás, miszerint "soha se mondd, hogy soha”, de pillanatnyilag elképzelni sem tudom, hogy visszatérjek a DVSC-hez.
– Van már benzinkútja Miskolcon is?
– Sajnos még nincsen, de ha érdemes lesz a borsodi főváros felé is bővíteni a vállalkozást, örömmel megtesszük. Merthogy az üzleti érdekeltségeimet nem számoltam fel, és számomra biztonságot jelent, hogy továbbra sem vagyok kizárólagosan ráutalva az edzői fizetésemre.
– Nyílt titok, hogy az NB I B egycsoportossá alakításának Reszeli volt az egyik élharcosa. Nem vitázott a főnökével, hiszen e döntéssel a DVTK nyakára hozta például a Lombardot, a Pécset vagy a Kaposvárt is?
– Mindketten úgy véltük, ha már nem sikerült az indulásra jogosultak közül mindenkinek felsorakoznia a rajtvonalon, az átszervezés hasznára válhat az osztálynak. Egyrészt így jobban reflektorfénybe kerülnek a csapatok, a fiatal tehetségek, aztán megelőzhető, hogy egy éven belül többször szembekerüljenek egymással ugyanazok a vetélytársak, az ismétlésekre ugyanis ráunnának a szurkolók. Szakmailag pedig értékesebb tizenkilenc riválissal szemben kiharcolni a felkerülést. Azt már csak én teszem hozzá: a harmincnyolc meccs a csapatépítést is jobban szolgálja, ennyi idő alatt kiderülhet, kik azok, akikre adott esetben az élvonalban is számítani lehet, vagyis nem a feljutás után kell kapkodni, netán kicserélni a fél keretet…
– Debrecenben ön arról is híres volt, hogy noha már a felnőttekkel dolgozott, rendszeresen ott volt az utánpótláscsapatok találkozóin is…
– Diósgyőrben erre kevesebb a lehetőség, bár a fiatalokra itt is igyekszem figyelni. Van azonban egy nagy probléma: a létesítményhelyzet tragikus, a gyerekek botrányos körülmények között kénytelenek tréningezni. Remélem, hogy Ôze Tibor utánpótlás-igazgató munkába állásának e tekintetben is meglesz a haszna. Most, hogy újra futball-láz van Diósgyőrben, egyre több vállalkozás képviselői érdeklődnek az együttműködés lehetőségéről. Nagy tervek vannak a stadionnal is, de az önkormányzati választásokat nyilvánvalóan meg kell várni. Noha azt gondolom: bárki lesz is a polgármester, nem hunyhat szemet afölött, hogy ez egy futballrajongó város.
– Hogy a stadion sorsa miként alakul, majd kiderül. De a csapata egy éven belül szakmailag készen állhat-e az élvonalra?
– Ha feljutunk, két-három poszton biztosan erősítenünk kell majd, de az alapanyag jó, kemény munkával sokra viheti ez a társaság. Igaz, az itteni publikum mindig többre vágyik, és biztosan így lesz ez az első osztályban is, de ha reális célokat tűzünk ki, és okosan kommunikáljuk az elképzeléseinket, akkor a nehezebb időszakokban sem vesztjük el a szurkolók támogatását.
– Amennyiben sikerül feljutniuk, önnek is lesz feladata, hiszen 2004-től már csak pro-licenccel lehet majd az élvonalban dolgozni …
– Tavaly decemberben szereztem meg az A-licencet, s őszintén mondom, nagyon hasznos volt a tanfolyam. Rengeteg olyan szakmai fogást lestem el, aminek hasznát látom a napi munkában is. A pro-licences oktatásra meghívásos alapon lehet bejutni, bízom benne, ha tisztességesen, jól dolgozom, rám is sor kerülhet.
– Mi a helyzet a Pajkos János védjegyévé lett nyalókával?
– Mostanában inkább mentolos tik-takot teszek a zsebembe a meccsek előtt. A nyalóka miatt úgyis cikiztek már egyes lapok, meg aztán attól is féltem, hogy ha a DVTK-meccsek izgalmában egy cukorgombóccal a számban hirtelen felugrok a kispadról, esetleg a torkomon akad a nyalóka. Ezt meg ugye mégsem kockáztathattam meg…