Négy nap gyakorlás után indult a világbajnokságon

G. G.G. G.
Vágólapra másolva!
2002.08.22. 21:04
Címkék
A csehországi maratoni kajak-kenu világbajnokságot elmoshatta az ár, a szlalomszakág-vb rendezését azonban nem befolyásolhatta az időjárás: a résztvevők amondók, feléjük minél nagyobb a sodrás, annál jobbak a versenykörülmények. Nos, a franciaországi Bourg Saint-Maurice-ban ezekben a napokban a világ egyik legnehezebb pályáján küzdenek a legjobb szlalomkajakosok és -kenusok – köztük a sportág történetében először egy magyar lapátforgató.Agócs Mihály, a Magyar Kajak-kenu-szövetség legújabb szakágának munkáját irányító edző az elmúlt télen negyven emberrel kedzte meg a felkészülést, ám az első versenyhajóhoz csupán másfél héttel ezelőtt juthatott hozzá a lengyelországi ifjúsági vb-n debütáló Bak András, illetve a felnőtt induló, Baloghy Péter. "Az MKKSZ célja, hogy a síkvízi regatták magyar világverői mellett előbb-utóbb szlalomban is esélyes kajakosokat indíthassunk, tudnillik e szakág versenyei is szerepelnek az olimpiai programban – mondta a még Franciaországban tartózkodó Agócs. – A szlalom jelenlegi nagyjai, a szlovákok, a franciák és lengyelek mind segtőkészek. Például jutányosan adnak el nekünk hajókat, s remélem, hogy akkor sem változik meg a helyzet, ha majd felzárkózunk hozzájuk.”A keretszűktés egyelőre igen érdekesen zajlott a magyar csapatnál: "Néhány héttel ezelőtt faxoltak a nemzetközi szövetségtől, hogy részben átvállalják a költségeinket, vagyis utazhatunk a vébére. Válogatót már nem írhattunk ki, hisz pályánk egyelőre nincs: a legközelebbi a szlovákiai Dunacsúnynál található. Baloghy felelt meg végül minden kritériumnak: korábban is kajakozott, raftingolt, beszél nyelveket, s kész átadni a tudását a többieknek, végül, de nem utolsósorban – ráért.” A magyar versenyző négynapos felkészülésen vett részt a vb előtt: francia edzők képezték ki a többi újonccal (libanoniakkal, nepáliakkal…) együtt, ám hivatalosan kijelölt pályán – a szabályok értelmében – csupán az "éles” verseny során haladhatott végig. Baloghy végül 108 induló között két kör után a 98. helyen zárt (a legjobb negyven folytathatja a hét végi döntőben), ám lássuk be, immár így is sporttörténeti tett fűzödik a nevéhez.
Legfrissebb hírek

Közleményt adott ki a Kolozsvár ellen megsérült játékosai állapotáról a Paks

Labdarúgó NB I
3 perce

Péni István országos csúcsot lőtt a Masped-kupán

Egyéb egyéni
20 perce

Vizes vb, női vízilabdatorna: Görögország–Magyarország

Vizes vb 2025
28 perce

Tiszakécskén áll össze a Barcikát az NB I-be juttató debreceni trió – NB II-es felvezetés, 1. rész

Labdarúgó NB II
37 perce

Az Aachenben remeklő magyar négyesfogathajtó nagyra törő terveket szövöget

Egyéb egyéni
38 perce

Jobbátlövő és kapus is távozik a Veszprémtől – hivatalos

Kézilabda
1 órája

Szczesny: Nálam Pedri kapná az Aranylabdát

Spanyol labdarúgás
1 órája

Így emlékeznek meg Diogo Jotáékról a Liverpool első felkészülési mérkőzésén

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik