Ki távozik a Fordtól?

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2002.08.22. 20:00
Címkék
Új színfolttal gazdagodik az idén a ralivilágbajnokság palettája: ezen a hét végén a sorozat történetében először tartanak vb-futamot Németországban. A viadal a közönség körében roppant népszerű, ám a szervezésében katasztrofális portugál futamot váltotta fel a naptárban. Egy murvás verseny helyett jött tehát egy aszfaltos, amelynek pályái azonban a hírek szerint csöppet sem hasonlítanak a világbajnokságon eddig megszokott aszfaltpályákra.
Carlos Sainz (képünkön) vagy társa, Colin McRae új csapat után nézhet
Carlos Sainz (képünkön) vagy társa, Colin McRae új csapat után nézhet
Carlos Sainz (képünkön) vagy társa, Colin McRae új csapat után nézhet
Carlos Sainz (képünkön) vagy társa, Colin McRae új csapat után nézhet
Carlos Sainz (képünkön) vagy társa, Colin McRae új csapat után nézhet
Carlos Sainz (képünkön) vagy társa, Colin McRae új csapat után nézhet
Ehhez jön még az, hogy a versenyzők többsége egyáltalán nem ismeri az útvonalat, úgyhogy szinte lehetetlen megjósolni, melyik csapat fölényét hozza majd a viadal. Tippelni természetesen lehet, és ha őszinték akarunk lenni, akkor be kell vallanunk, hogy szerintünk az aszfalton eddig fölényes győzelmeket arató Peugeot és az utóbbi időben remek sikereket elérő Ford-istálló párharcára van kilátás a német futamon.
A tényekhez tartozik, hogy a Peugeot-nak nélkülöznie kell aszfaltspecialistáját, Gilles Panizzit, aki még mindig nem épült fel vállsérüléséből, úgyhogy csak szeptember végén, San Remóban csatlakozik újra a világ ralielitjéhez. Az oroszlánosok azonban így is parádés összeállításban várják a viadalt: a Grönholm, Burns, Rovanperä trióból bármelyik pilóta esélyes lehet a végső sikerre.
A Ford sem panaszkodhat, Colin McRae és Carlos Sainz remekelt az utóbbi időben: a skót és a spanyol a pontverseny második és harmadik helyét foglalja el. Ráadásul az is motiválhatja őket, hogy a csapatfőnök Malcolm Wilson bejelentette: az egyiküktől valószínűleg meg kell válnia jövőre – pontosabban az egyikükkel nem hosszabbítja meg az év végén lejáró szerződését. Az ok: a távozó versenyző többmilliós keresetét az új autó fejlesztésére szeretnék fordítani – ezt pedig senki sem róhatja fel nekik.
Visszatérve még egy kicsit az esélylatolgatásra: meg kell említeni, hogy a tavalyi viadalt a francia Philippe Bugalski nyerte meg, aki az idén a Citroen gyári csapatának színeiben áll rajthoz Sebastien Loeb és Jesus Puras társaságában. Utóbbi versenyző egyébként a Finn Ralin megsérült Thomas Radströmöt helyettesíti majd a francia csapatnál.

Német Rali, a 14 futamos vb 10. versenye
A program. Péntek: 8 gyorsasági szakasz (148.12 km). Szombat: 8 (164.50). Vasárnap: 7 (102.93). Össztáv: 1029.29 km (ebbôl a gyorsasági szakaszok hossza: 415.55 km)
Az állás 9 futam után. Pilóták: 1. Marcus Grönholm (finn, Peugeot 206 WRC) 47 pont, 2. C. McRae (brit, Ford Focus WRC) 30, 3. Sainz (spanyol, Ford Focus WRC) 26, 4. Burns (brit, Peugeot 206 WRC) 25, 5. G. Panizzi (francia, Peugeot 206 WRC) 21, 6. Solberg (norvég, Subaru Impreza WRC) 19. Konstruktôrök: 1. Peugeot 99, 2. Ford 74, 3. Subaru 40, 4. Skoda 8, 5. Mitsubishi 7, 6. Hyundai 6
Tv: Viasat3 – 1.00, illetve Eurosport –0.15
És végül egy hír a Subaru háza tájáról. Az osztrák Achim Mörtl – akit a magyar közönség is jól ismerhet a Semperit-ralikról – aláírt egy négy versenyre szóló szerződést a Subaru-istállóval, amelynek értelmében a német, a San Remó-i, az új-zélandi és az ausztrál viadalra a Prodrive-tól kap versenyautót.
A többi gyári csapat közül a Mitsubishinek, a Skodának és a Hyundainak nincs túl sok esélye a dobogóra kerülésre, bár utóbbi istálló számára előnyt jelent, hogy egyik versenyzője, a német Armin Schwarz hazai pályákon autózik.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik