A védőt hívja a Frankfurt

V. GY.V. GY.
Vágólapra másolva!
2002.08.21. 20:50
Címkék
Novemberben lesz két éve, hogy Hrutka János hazatért a Bundesliga élvonalából. A 24-szeres válogatott labdarúgót a Kaiserslautern vásárolta meg annak idején a Ferencvárostól, majd miután lejárt a szerződése, a védő az Eintracht Frankfurthoz szerződött. Bár a felkészülést a frankfurtiakkal csinálta végig, egyetlen percet sem játszott az Eintracht együttesében.
A németek különböző – leginkább egészségügyi okokra – hivatkozva nem tartottak igényt Hrutka szolgálataira, ezért a védő 2000 novemberében hazatért, és bajnoki címhez segítette a Ferencvárost. Sokan még ma is emlékeznek rá, hogy 2001 tavaszán az utolsó fordulóban a Debrecen elleni kulcsfontosságú meccsen a DVSC hálójába fejelte a labdát. De hol van már a régi dicsőség? Hrutka azóta kölcsönjátékosként a Vasasban is szerepelt…Júliustól újra az Üllői úton készül, de eddig egyetlen egyszer sem jutott szóhoz bajnoki mérkőzésen az első csapatban. Nem úgy a tartalékban, ahol két meccsen kétszer talált az ellenfelek hálójába. Nos, úgy tűnik, most véget ér a válogatott védő kálváriája. "Két héttel ezelőtt megkeresett egy német menedzser – mondta Hrutka János –, és egy Bundesliga 2-ben szereplő csapatot ajánlott. Akkor még nem tudtam az együttes nevét, de az igazat megvallva nem is igazán hittem az egészben. Ám kedden újra megcsörrent a telefonom, és megint az említett menedzser jelentkezett, aki elmondta: a Frankfurt szeretne szerződtetni. Úgy tudom, a Ferencváros és az Eintracht már felvette a kapcsolatot, és az egyezkedés már ott tart, hogy nem kell kiutaznom próbajátékra, csak a részleteket kell megbeszélni.”Hrutka egyébként nem tartozik a sértődött játékosok közé, zokszó nélkül végezte a legnehezebb gyakorlatokat is, ennek köszönhetően jó erőállapotban várhatja a remélt frankfurti szerződést. Willi Reimann, az Eintracht edzője egyébként jól ismeri a magyar labdarúgót. A frankfurtiak két forduló után a Bundesliga II listavezetői, otthon legyőzték 4–0-ra a St. Paulit, idegenben pedig 2–0-ra a Freiburgot.A szerdai edzésen régi ismerőst köszönthettek a Ferencváros játékosai, mégpedig a Gazprom együttesétől hazatért Szabó Tibort. A középpályást fél évvel ezelőtt adta el a Ferencváros az orosz élvonalban szereplő gárdának, ám mert a Gazprom a labdarúgó vételárának csak a felét fizette ki, s mert a klub a játékosnak is tartozott, Szabó szerződést bontott. A fedezet mindaddig részt vesz a Fradi edzésein, míg helyzete nem tisztázódik, s aztán valószínűleg újra megpróbálja eladni őt a Ferencváros.
Legfrissebb hírek

Lamin Colley és Hornyák Zsolt is hisz az Arisz kiejtésében; Már biztos európai főtáblás a Ferencváros

E-újság
7 perce

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
31 perce

Robbie Keane: Időre van még szükségünk az összecsiszolódáshoz

Bajnokok Ligája
56 perce

A magyar férfi kosárválogatott 20 pontos vereséget szenvedett a horvátoktól

Kosárlabda
1 órája

Dibusz Dénes: Ilyen játékkal nem kell a BL-ről álmodozni

Bajnokok Ligája
1 órája

Csoportgyőztes lett a TF női csapata az egyetemi Eb-n

Röplabda
1 órája

Drámai hosszabbításban jutott tovább a Ludogorec, a bolgár csapat lesz az FTC ellenfele a BL-ben

Bajnokok Ligája
1 órája

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik