Négyen még hibátlanok

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2002.08.18. 22:40
Címkék
Két forduló után némi meglepetésre még négy százszázalékos csapat található a belga bajnokságban. Az Anderlecht és az FC Bruges menetelésében semmi meglepő sincs, annál inkább lenyűgöző a Mouscron és a Lokeren szárnyalása. A négy társulat között a gólkülönbség határozza meg a sorrendet, ennek köszönhetően a topfavorit brüsszeliek máris a tabella tetején trónolnak.
A lila-fehérek a hét végén a KV Mechelen ellen rendeztek kisebb gólfesztivált. A második negyedóra kezdetén öt perc leforgása alatt a hazaiak kétszer adták elő ugyanazt a koreográfiát, és ezzel el is döntötték a három pont sorsát: mindkétszer balról érkezett a labda a kapu elé, és mindkétszer a hosszú oldalon álló játékos (Mornar, majd De Bilde) bólintott a hálóba.
piler League

2. forduló: FC Antwerp–Genk 2–4 (Mussa 60., Goots 85. – 11-esbôl, ill. Dagano 6., Thijs 28., 81., Daerden 63.), Anderlecht–KV Mechelen 4–1 (Mornar 15., De Bilde 20., Szol Ki Hjon 41., 60., ill. Viscaal 30.), FC Bruges–Beveren 3–0 (Mendoza 16., Englebert 36., Martens 73.), Lierse–La Louviere 1–1 (Frigaard 55., ill. Tilmant 90.), Lokeren–Germinal Beerschot 3–1 (Kristinsson 10., Gretarsson 44. – 11-esbôl, Bangoura 83., ill. Kpaka 89.), Bergen–Westerlo 2–1 (Joly 51., 67., ill. Brogno 79.), St. Truiden–Lommel 0–0, Mouscron–Gent 2–1 (Ma. Zewlakow 61., Martics 72., ill. Hoszni 77.), Charleroi–Standard Liege 3–3 (Eduardo 15., Kolotilko 44., Yazdani 67., ill. Lukunku 6., 48., Turaci 47.)
Az élcsoport: 1. Anderlecht 6 pont (6–1), 2. FC Bruges és Mouscron 6-6 (mind 5–1), 4. Lokeren 6 (6–3)

Az egykori KEK-győztes Viscaal találatával visszakapaszkodott ugyan, de a későbbiekben Szol Ki Hjon egy duplával igazolta, hogy az első fordulóban vágott gólja nem a véletlen műve volt.
Szintén háromgólos különbséggel diadalmaskodott az FC Bruges, amely tökéletesen regenerálódott a roppant hosszú donecki túra után. A kék-feketék hívei különösen annak örülhetnek, hogy a Lange, Mendoza csatárduó egyre jobban harmonizál. Kettőjük együttműködéséből szombat este egy gól született: a norvég önzetlen passzából a perui köszönt be.
Eközben a Lokeren izlandi segítséggel nyomul a nagyok nyomában. A gárda a Bodor Boldizsárral felálló Germinal Beerschotot verte meg 3–1-re úgy, hogy a csapat első két gólját az északi országból érkezett futballista, Kristinsson, valamint Gretarsson vállalta magára.
A negyedik hibátlan gárda a Mouscron, amely a bajnok Genk után az előző idény egyik meglepetéscsapatát, a Gentet is elintézte. Az edzőként továbbra is veretlen Lorenzo Staelens együttese Marcin Zewlakow fejes és Martics szabadrúgásgóljával verte meg a Hoszni révén csak a szépítő találatig eljutó "Buffalókat”.
Legfrissebb hírek

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
6 perce

Videó: Varga Barnabás góljával szerzett vezetést a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
12 perce

„Legyen újra miénk a grund” – ezzel az élőképpel fogadták a szurkolók a magyar válogatottat

Foci vb 2026
44 perce

Vb-selejtező: Magyarország–Portugália

Magyar válogatott
1 órája

Rapport remizett, Szjugirov nyert a Grand Swiss-tornán

Egyéb egyéni
1 órája

Már nem százszázalékosak Andorra ellen az észtek

Minden más foci
1 órája

Szalai Ádámék valóra váltották egy súlyosan beteg kisfiú álmát – képek

Magyar válogatott
1 órája

Vezettek, de csak ikszeltek Azerbajdzsánban az ukránok

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik