A Barca még vinné Jardelt

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2002.08.18. 21:02
Címkék
A Barcelonánál továbbra sem tettek le arról, hogy még a szezon kezdete előtt a csapathoz édesgessenek egy csatárt. Louis van Gaal edző első számú kiszemeltje a brazil Mario Jardel, de a Sporting játékosát a nyáron elhagyta a neje és jelenleg depressziós tünetekkel Lisszabonban kezelik.
A helyzet azért nem olyan súlyos, a csatárnak nem kell kórházban tartózkodnia, sőt, a portugál bajnokcsapat orvosai is rendszeresen figyelik őt, és csak arra várnak, hogy újra bevethető állapotba kerüljön. A Barca ebben az esetben viszont szívesen elvinné, már csak azért is, mert Jardel korábban többször kijelentette, hogy gyerekkori álma válna valóra, ha magára ölthetné a katalán gárda szerelését. Érdekes módon azonban éppen a két érintett klub cáfolja a leghatározottabban az átigazolás lehetőségét, miközben mind a portugál, mind a spanyol sajtó egybehangzóan állítja: a dél-amerikai gólvágó helyzete legkésőbb a hét első felében rendeződik. Olyan konkrétumok is napvilágot láttak már, hogy Jardel négy évre írna alá a Barcelonához, mégpedig 12 millió euró, illetve Dani, esetleg Giovanni átengedése ellenében.Az is felvetődött, hogy a csatár csak decemberben tenné át a székhelyét a Camp Nouba, amikor minden bizonnyal lesz már portugál útlevele, tehát uniós játékosként érkezhetne a gránátvörös-kékekhez.A Real Madrid is Lisszabonban járt, igaz, nem üzleti tárgyalás, hanem egy barátságos mérkőzés dolgában. A Luz-stadionban mintegy 80 ezer néző előtt a spanyolok 3–2-re nyertek a Benfica ellen – Figo (akit a mérkőzés előtt ünnepélyesen felköszöntöttek a portugál labdarúgás fejlesztésében tanúsított érdemeiért), Minambres és Portillo, valamint Zahovic és Argel talált a kapuba. Pályára lépett Fehér Miklós is, mégpedig Nuno Gomes helyén a 63. percben. A királyi gárdához tartozó hír, hogy Claude Makelele csütörtökön hozza nyilvánosságra, marad-e a klubnál, vagy sem. A Real állítólag 220 ezer eurós havi fizetést garantálna a franciának a jelenlegi 150 ezer helyett, viszont az Internazionale is megadná ezt a summát, sőt 3 millió euró extra aláírási pénzt is fizetne neki.Hiába állapodott már meg a Mallorca és a Deportivo Albert Luque leigazolásáról, előfordulhat, hogy a válogatott csatár egy másik spanyol klubnál, esetleg Angliában, a Leedsnél vagy a Tottenhamnél köt ki. "Két angol csapat élénken érdeklődik a fiam iránt, és most beszéltem egy hazai egyesülettel is, de nem a Deporral, amely már régóta figyelemmel követi Albertet. Különben is, a galíciaiak még nem beszéltek velünk, így előrelépés legfeljebb hétfőn lesz az ügyben”– nyilatkozta Rafael Luque, a játékos apja, aki egyben ügynöke is.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik