Másfél óra fény az éjszakában

CSURKA GERGELYCSURKA GERGELY
Vágólapra másolva!
2002.08.12. 20:52
Címkék
Lapzártáig tizenötnél tartok. Ennyi jegyet kellett volna megszereznem, hogy ismerőseimből elégedettséget váltsak ki, s lekötelezettjeimmé tegyem őket. Utolsóként gimnáziumi történelemtanáromnak jutottam eszébe hétfőn reggel, ám neki is azt kellett mondanom: attól még, hogy a sportújságnál dolgozom, nincs több sanszom belépőhöz jutni, mint a pénztárakat ostromzár alá vevőknek. Már a bennfentesség sem a régi. Két kollégánknak például szentül megígérte az egyik egerszegi vezető, hogy félretesznek nekik néhány tucat tikettet. Felkerekedtek, forint-százezrekkel zsebükben. Délelőtt telefonáltak Zalából: lesre futottak, biléta egy szál se.Amióta Csóka elzuhant a tizenhatoson belül a zágrábi visszavágó utolsó előtti percében, megkergült az ország. Mindenki meccsre akar menni. Olyanok is, akik élőben évek óta nem láttak futballt, a magyar stadionokba elvből nem járnak, pocskondiázzák az itthoni labdahajszolást, legfeljebb a külföld nagy társasjátékába merülnek el. Társasági eseménnyé lett a BL-selejtező első felvonása. Akár egy Domingo-koncert. Operába nem járunk, viszont ha a nagy Placido ereszti ki torkán a magas C-t, akkor ott a helyünk. Kis magyar sznobizmus? Ezt azért nem sütném rá a Puskás-stadionba vágyókra. Miközben ugyanis a honi operaéneklés és Domingo színvonala között nem akkora a különbség, hogy előbbi ne lenne élvezhető az Andrássy úti épületben, addig az letagadhatatlan, hogy a futballrajongó itthon morzsákat sem kap abból, amit a Manchester United képvisel.Arról alkalmasint megemlékezni sem érdemes, hogy a hajcihő nem a ZTEs, hanem az MU-nak szól. Horribile dictu, a kisereglők egy részét – finom becslés – hidegen hagyja, hogy az egerszegiek is ott lesznek a gyepen, itt David Beckham a fontos, na és az a hosszúnevű holland, a Nistelrooy.Hogy Sir Alex sztárgárdája a bajnoki idény rajtja előtt képes lesz-e a drukkerek által várt teljesítményre, majd kiderül – köztünk maradjon, szerintem hármas fokozatnál ilyentájt nem kerül feljebb a sebváltó. A lényeg mindazonáltal nem ez, hanem hogy egyáltalán láthatjuk Be-ckhamet beadni, meg szabadrúgást lőni. Hogy ellátogat hozzánk a világ leggazdagabb, legprofesszionálisabb futballklubja, amelyet etalonként kezelnek az egész glóbuszon.Igazán az fáj, hogy ettől nem fog megváltozni a mi sivár életünk, nem leszünk profibbak, nem leszünk gazdagabbak – pontosan ugyanazért, amiért nem lett szabad királyi város másnap abból a faluból, amelyben az uralkodó serege eltöltött egy éjszakát. Az MU vizitjét övező őrületben ez a leginkább lehangoló. Régen azért tülekedett a pénztárnál a drukker, hogy a mieinket lássa. Ma azért, hogy az ellenfelet. Van ebben valami mazochizmus, hiszen magyar szemszögből a mérleg nem túl rózsás. Az előttünk álló kilencven perc elég lesz ahhoz, hogy ismét tudatosuljon bennünk, mekkora a különbség a futball és a foci között – ahhoz viszont kevés, hogy bármit ellessünk abból, ami az MU-t mint klubot a világ No. 1-évé teszi.Mégis mindenki erre a kilencven percre kíváncsi. Nem csoda: másfél óra fény az éjszakában. Amiért mindazonáltal legyünk rendkívüli módon hálásak a reflektorokat ideszállító zalaegerszegieknek.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik