Eső áztatta szettek

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.08.12. 21:10
Címkék
A hétvégén utolsó előtti fordulójához érkezett a GYISM által is támogatott Tartsd a formád – röplabdával sorozat, és örömteli, hogy a rossz idő ellenére is akadtak vállalkozó kedvű amatőrök, akik szerencsét próbáltak a Petőfi csarnok mögötti napozóréten. Igaz, a lezúduló eső miatt a játék nem tartott sokáig, a kecskeméti fordulóhoz hasonlóan, sajnos félbe kellett szakítani a küzdelmeket, hiszen az esőben, később pedig a csúszós füvön kockázatos lett volna a folytatás.A csapatok azonban – a szokásoknak megfelelően – így sem maradtak ajándék nélkül, a szervezők kisebb díjakkal kedveskedtek a sorozat mellett kitartó gárdáknak. Ha a röplabda hazai népszerűségét vesszük figyelembe, sikeresnek mondható ez a versenysorozat, két csapat, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola, valamint egy csepeli leányegység például visszatérő vendége a rendezvénynek, amelyből még egy felvonást láthatunk, hiszen szeptember elején, a Női Sportfesztiválon újabb fordulót rendeznek a szervezők, akik szeretnék résztvevőcsúccsal befejezni a nyári labdás "fesztivált”.
Legfrissebb hírek

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Portugália elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
3 perce

Hiába duplázott Varga Barnabás, mégis Portugália nyert a Puskás Arénában

Magyar válogatott
12 perce

Anglia a világbajnoki szereplés kapujába ért Szerbia kiütésével

Foci vb 2026
16 perce

A Zöld-foki-szigetek Kamerun legyőzésével egy lépésre a vb-től

Foci vb 2026
1 órája

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
1 órája

Videó: Varga Barnabás góljával szerzett vezetést a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
1 órája

„Legyen újra miénk a grund” – ezzel az élőképpel fogadták a szurkolók a magyar válogatottat

Foci vb 2026
2 órája

Rapport remizett, Szjugirov nyert a Grand Swiss-tornán

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik