Heidfeld imádja a Hungaroringet

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2002.08.08. 21:02
Címkék
Nick Heidfeld mindenáron meg akarja ismételni tavalyi bravúrját, a legjobb hat közé szeretne kerülni a 17. Magyar Nagydíjon. A Sauber német pilótájának kiváló emlékei vannak a Hungaroringről: a mönchengladbachi 1998-ban megnyerte a Formula–3000-es nemzetközi bajnokság első, Mogyoródon rendezett futamát, egy évvel később a szakág bajnoki címét ünnepelhette hazánkban, 2000 óta pedig a Formula–1 mezőnyének a tagja."Imádom Magyarországot, a verseny helyszínét és hangulatát. Ez a pálya azért jelent nagy kihívást számunkra, mert ritkán adódik előzési lehetőség. Emiatt folyamatos összpontosításra van szükség. Tavaly kemény versenyen lettem hatodik, remélem, hogy az idén hasonló sikert érek el” – mondta Heidfeld, aki hét ponttal a vb-pontverseny nyolcadik helyén áll, egy egységgel az olasz Giancarlo Fisichella előtt.A hárompontos Jacques Villeneuve Eddie Irvine-nal holtversenyben a tizenkettedik, 1997 világbajnoka kemény edzésekkel igyekszik javítani állóképességét. "Jól jött a nyári szünet a csapatnak, mindenki megérdemli a pihenőt a hosszú, kemény munka után. A Magyar Nagydíjra persze fel kell készülni, főleg a versenyzőknek, mert a Hungaroring fárasztó aszfaltcsík. Sokat vagyok barátnőmmel, Ellyvel, de közben rendszeresen találkozom Erwinnel, az edzőmmel, akivel sokat dolgozunk” – nyilatkozta Villeneuve, aki nem beszélt a Cartba igazolását illető pletykákról.Irvine-ról egyre többen tudni vélik, hogy jövőre már nem indul a Formula–1-ben, és az ír is egyre kevésbé hisz abban, hogy a Jaguartól távozva lehetőséget kap más csapatnál versenyzőként. "Szép és hosszú pályafutásom volt, de még nem akarok visszavonulni. Ha nem szerződtetnek sehova versenyzőként, nem bánom, nagyon sok más van az életben, ami izgalomban tart. Hogy mit akarok csinálni a jövőben? Talán egy évet tesztelnék egy igazi nagycsapatnál” – fogalmazott Irvine.Jos Verstappen menedzsere, Huub Rothengatter abban bízik, hogy gyorsan le tudják zárni pártfogoltja és az Arrows-csapat közötti bírósági pert, és a holland mihamarabb visszaülhet a narancs-fekete autóba. Tom Walkinshaw még mindig nem jelentette be, ki veszi át a szabaddá tett Heinz-Harald Frentzen helyét az istállójában, a legnagyobb eséllyel a Formula–3000-es nemzetközi sorozat éllovasa, Sebastien Bourdais pályázik az állásra.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik