Larsson már elemében van

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2002.08.03. 21:07
Címkék
Henrik Larsson erős fejessel, majd a második félidőben remek átemeléssel gondoskodott arról, hogy a Celtic jól kezdje a 200203-as évadot. A Dunfermline-t legyőző címvédővel ellentétben a másik glasgow-i óriás már az első szombaton megtorpant: bár Sota Arveladze fejesével a protestánsok szereztek vezetést, a Kilmarnock a csereként beállt Andy McLaren révén kihasználta a vendégek védelmének egyik bizonytalankodását, és otthon tartotta az egyik pontot.
A helyi elemzők szerint az első fordulóban történtek előrevetítik a későbbi eseményeket. A legutóbb ezüstérmes Rangers az átigazolások szempontjából csendes skót nyárban nem erősödött meg annyira, hogy megállítsa a sorozatban a harmadik elsőségükre hajtó zöld-fehéreket. Az elmúlt napokban egyébként a szokásos epizódszereplők, vagyis a mezőny további tíz csapata is szót kért: bár a televíziós jogdíjakról sikerült megegyezni a nagyokkal és a BBC-vel, a "tízek” bejelentették, hogy kilépnek a ligából, mert nem értenek egyet a működési szabályzattal. A kilépési nyilatkozat két év múlva lép hatályba, ennyi az idő a megoldáskeresésre.
Premier League
1. forduló: Celtic–Dunfermline 2–1 (H. Larsson 41., 66., ill. Dempsey 74.), Dundee FC–Heart of Midlothian 1–1 (Caballero 65., ill. Wales 33.), Hibernian–Aberdeen 1–2 (Luna 31., ill. Mackie 64., Clark 90.), Kilmarnock–Rangers 1–1 (McLaren 80., ill. S. Arveladze 30.), Livingston–Motherwell 3–2 (Rubio 8., Zarate 34., 47., ill. Leitch 50., Lehmann 64.), Partick Thistle–Dundee U. 0–0
Premier League
1. forduló: Celtic–Dunfermline 2–1 (H. Larsson 41., 66., ill. Dempsey 74.), Dundee FC–Heart of Midlothian 1–1 (Caballero 65., ill. Wales 33.), Hibernian–Aberdeen 1–2 (Luna 31., ill. Mackie 64., Clark 90.), Kilmarnock–Rangers 1–1 (McLaren 80., ill. S. Arveladze 30.), Livingston–Motherwell 3–2 (Rubio 8., Zarate 34., 47., ill. Leitch 50., Lehmann 64.), Partick Thistle–Dundee U. 0–0
Legfrissebb hírek

La Liga: FC Barcelona–Valencia

Spanyol labdarúgás
2 perce

Jó az öreg a háznál: a 40 éves Modric góljával nyert a Milan a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
8 perce

Van Gerwen újra a régi, nagy játékkal nyerte meg a World Series of Darts döntőjét

Egyéb egyéni
18 perce

Harminckét év után újra a kontinens trónján a németek férfi kosárlabdában

Kosárlabda
44 perce

A Csíkszereda öngóllal mentett pontot a FCSB ellen

Minden más foci
1 órája

Pogacar megnyerette csapattársával a montreali egynapost

Kerékpár
1 órája

Frimpong: Szoboszlai minden pozícióban tud játszani

Angol labdarúgás
1 órája

Kézilabda: Máthé és Ludmán is három gólt lőtt – körkép

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik