Atlétika: Zsivoczky nem indul az Eb-n

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2002.08.01. 22:14
Címkék
Zsivoczkyt sérülés zavarja, így nem indul
Zsivoczkyt sérülés zavarja, így nem indul
Zsivoczkyt sérülés zavarja, így nem indul
Zsivoczkyt sérülés zavarja, így nem indul
Zsivoczkyt sérülés zavarja, így nem indul
Zsivoczkyt sérülés zavarja, így nem indul
Tavaly az edmontoni világbajnokságon csapatunkból Vaszi Tünde és Zsivoczky Attila szerepelt a legjobban egy-egy negyedik hellyel. Amíg a távolugrás csúcstartónője éremre pályázik a közelgő Eb-n, a tízpróba hazai rekordere lemondta a müncheni részvételt.
– A májusi götzisi viadal óta folyamatosan fáj az ülőgumóm – magyarázta Zsivoczky. – Nincs esély arra, hogy a versenyig rendbe jöjjek, ezért is mondtam le a részvételt. Képes lennék ugyan az indulásra, hiszen egész nyáron edzettem, ám a futómunkát a fájdalom miatt nem tudtam százszázalékosan elvégezni, a teljesítményem nem lenne megfelelő.
– A tavalyi világbajnoki negyedik helyezése után nehéz lehetett ilyen döntést hozni.
– A felkészülést úgy kezdtem el, hogy idén nem a jó eredményre, hanem néhány számban a technikám javítására törekszem, és könnyebb évet tartok. Végül mégis előtérbe került München, ahol szerettem volna jól szerepelni.
– Képes lesz tévén nézni az eseményeket?
– Igen, majd drukkolok Kürtösi Zsoltnak. Persze, szomorú vagyok, de ez a helyzeten nem változtat. Úgy tudom, Tomás Dvorák sem indul, és érzésem szerint ezúttal könnyebb lesz dobogós helyezést szerezni, mint az utóbbi évek világversenyein. Ezért is bosszant, hogy pont most nem leszek ott.
– Teljes pihenőt kezd?
– Nem, változatlanul lejárok edzésre, de csak olyan munkát végzek, amelynél nincsenek panaszaim. Az is igaz, hogy cél nélkül nehéz keményen tréningezni. A legfontosabb az lenne, hogy rendbe jöjjön a lábam.
Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
6 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
6 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
6 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
6 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
6 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
7 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
7 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik