Az NS Online mellett a Duna Tv képernyőjén is a bajnok

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.07.30. 21:31
Címkék
Ha nincs jegye, vagy nem tud elmenni a nyár egyik legfontosabb hazai futballmeccsére, nem kell aggódnia: a Nemzeti Sport Online természetesen élő tudósításban számol be a találkozóról. Honlapunk mellett a Duna Tv-n is nyomon követhető lesz a mérkőzés.
Kedden még arról számoltunk be, hogy kérdéses a Zalaegerszeg–NK Zagreb BL-selejtező tévés közvetítése, hiszen a Magyar Televízió nem kívánta megvásárolni a jogokat. Ellenben kedden délutánra eldőlt, hogy a közvetítéssel a Sport Five nevű cég (az UFA utóda) a Duna televíziót bízta meg. A döntést követően a közszolgálati médium sportosztálya azonnal munkához látott, és ami már biztos: 20 óra 35 perctől kezdődik majd a műsor, vagyis az összecsapás előtt tíz perc jut majd a felvezetésre. A pénzügyekkel kapcsolatban azt már megszokhattuk, hogy az összeget a felek nem hozták nyilvánosságra. "Nem publikus, hogy mennyit fizetünk a mérkőzésért, azt azonban mondhatom, hogy nehéz erőfeszítések árán előteremtjük a forrásokat –mondta Schulek Csaba, a Duna Tv sportosztályának főszerkesztője. –Ehhez szponzori és reklámpénzekre lesz szükségünk. Sokáig úgy tűnt, a Sport1 televízió adja majd a mecscset, ám ez a csatorna az utolsó pillanatban visszalépett. Egyelőre csupán a szerdai összecsapásra kötöttünk egyezséget, vagyis nem tudni, ki közvetíti majd a visszavágót és a ZTE továbbjutása esetén a Manchester United elleni találkozókat. Azt azonban remélem, hogy kedvező besorolást kapunk a jövőben…” Schulek Csaba azt is elmondta, a Duna Tv-nek külön öröm, hogy Bozsik Péter személyében olyan szakember ül majd a BL-előselejtezőben a ZTE kispadján, aki hosszú évek óta a csatorna futballal kapcsolatos szakkomentátora. "Ráadásul azért is tűnhet jó választásnak a Duna televízió, mert így a környező országokban, mint mondjuk Horvátországban, is sokan követhetik figyelemmel a kupatalálkozót.”Felvetjük, korábban volt némi probléma az adó közvetítéseivel kapcsolatban, elég csak a válogatott fehéroroszok elleni debreceni fellépésére gondolni. "Arról a mérkőzésről nem érdemes beszélni, hiszen délután kettő órakor derült ki, hogy öt órakor közvetítenünk kell –védekezett a főszerkesztő. –Azóta már a Pécsett lejátszott, horvátok elleni barátságos összecsapást is sugároztuk, vagyis hat év után ismét élőben közvetíthettünk válogatott találkozót.”
Legfrissebb hírek

Újabb kaotikus szakasz, Egan Bernal négy év után nyert háromhetesen

Kerékpár
1 perce

Megállapodtak az évek óta húzódó ügyben, komoly összeget kapnak Hosszú Katinkáék

Úszás
8 perce

Domenico Tedesco lett José Mourinho utódja a Fenerbahcénál

Minden más foci
11 perce

A telt házas Puskás Arénában fogadjuk a portugálokat a vb-selejtező második fordulójában – élő felvezetés

Magyar válogatott
41 perce

Tóth Balázs véd a portugálok ellen – NS-infó

Magyar válogatott
46 perce

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
53 perce

Nyakunkon az Erste Liga, összegyűltek a csapatok képviselői

Jégkorong
1 órája

Az osztrák ligában folytatja a Fehérvár Enthroners

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik