Kitüntetik az ezüstös fiúkat

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2002.07.28. 22:05
Címkék
Németek Brazíliában

BERLIN. A Hertha BSC-tôl szerzôdtetett két játékost a világ legeredménytelenebb labdarúgóklubja, a brazil területi másodosztályban szereplô Ibis. Az egyesület csapatai az 1938-as alapítás óta 3700 gólt kaptak, és mindössze 120-at szereztek. Az eddigi egyetlen „sztár”

a csatár – a civil életben fodrász – Mauro Shampoo volt, de ô sem a pályán mutatott teljesítményével emelkedett ki a többiek közül. Tíz idény során ugyanis csupán egyszer talált a kapuba. Carlos Alberto Pinto klubelnök azt reméli a most érkezett Christian Müllertôl és Felix Klumptól, hogy velük az együttes elindulhat felfelé.

A német politikai élet is elismeri a válogatott világbajnokságon nyújtott teljesítményét és a kiharcolt ezüstérmet. Ennek legújabb jelenként Johannes Rau álllamelnök bejelentette: Ezüst Babérlevéllel tünteti ki a játékosokat, míg Rudi Völler csapatfőnök külön elismerésként érdemkeresztben részesül. Rau augusztus 19-én, Berlinben fogadja a Nationalelf tagjait, akik két nappal később Szófiában, Bulgária ellen játszszák le a vb utáni első mérkőzésüket.
Völlert a ceremónia helyett már a szeptember hetedikei, Litvánia elleni csatára gondol, a németek azzal a találkozóval kezdik meg menetelésüket az Európa-bajnoki selejtezőkben. "Jóllehet másodikak lettünk a világbajnokságon, de ez még nem jelenti automatikusan azt, hogy miénk a világ második legjobb csapata” – nyilatkozta a szakember.
Völler szerint az ázsiai siker megkönnyíti a következő két év munkáját, ugyanakkor ez senkinek sem garantál semmit. Nem lesznek bérelt helyek a válogatottban, mindenkinek meg kell küzdenie a kerettagságért.
Legfrissebb hírek

Az osztrák ligában folytatja a Fehérvár Enthroners

Amerikai sportok
5 perce

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
13 perce

„Még mindig kijuthatunk” – Ola Aina a Dél-Afrika elleni rangadóról

Foci vb 2026
22 perce

Sosem volt még a Billséhez fogható fordítás • Kell-e aggódni a Detroit miatt?

Amerikai sportok
29 perce

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
37 perce

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
1 órája

Meglepetés: ebben a mezben játszik a magyar válogatott Portugália ellen – kép

Magyar válogatott
1 órája

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik