Despatie-nak mégsem sikerült

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.07.28. 22:08
Címkék
Hatalmas meglepetéssel végződött az atlétikai versenyek legjobban várt száma, a férfi 100 méteres síkfutás döntője. A nagy esélyes Dwain Chambers és a junior világbajnok Mark Lewis-Francis a futottak még kategóriába sem került be, lévén mindketten átsántikáltak a célvonalon. Kim Collins viszont élete legjobb eredményét elérve, tíz másodpercen belüli idővel (9.98) viheti haza St. Kitts és Nevisre az aranyat. Pedig csak az előfutamok előtt nem sokkal döntötte el, hogy elindul ebben a számban. Tökéletesen rajtolt, szemben a két angollal, akik kétségbeesetten próbálták utolérni a szélvészként száguldó riválist. Hatvan méternél szinte ugyanabban a pillanatban mindketten a combjukhoz kaptak, így odalett a szép álom. Sőt, még a müncheni Eb-szereplésük is komoly veszélybe került. Debbie Ferguson a nők 100 méteres döntőjében brillírozott. A bahamai 4x100-as olimpiai bajnok váltó tagja 10.91-et repesztett, ami ugyancsak figyelemre méltó teljesítmény. Főleg annak fényében, hogy idén 11.08-nál még nem volt képes jobbra. Frantz Kruger a férfi diszkoszvetés döntőjében Nemzetközösségi Játékok-rekordot ért el. Ebben a számban külön érdekesség, hogy a dobogósok négy éve Kuala Lumpurban is ugyanazok voltak – ugyanebben a sorrendben. A 3000 méteres akadályfutás a papírforma szerint alakult, hiszen három kenyai végzett az élen. Hogy a Cherono családban mit szólnak majd Stephen diadalához, nem tudni, mindenesetre ő nem tisztelve a kort legyőzte bátyját, Abrahamot. Hétpróbában Jane Jamieson igazi elégtételt érezhetett győzelmekor. Az ausztrál lányt ugyanis hazájában rendkívül sokan kritizálták, sokan még a csapatba kerülését sem javasolták. Erre tessék, győzött.Nem sikerült viszont a páratlan bravúr Alexandre Despatie-nak az uszodában. A kanadai műugró 1 méteren és 3 méteren is győzött, így már "csak” toronyugrásban kellett volna megszereznie az aranyat, hogy sporttörténelmet írjon. Jól is állt, hiszen az első három ugrás után vezetett, ám a negyedik sorozatban nagyot hibázott, s bár a végelszámolásnál nem sok hiányzott neki a győzelemhez, csak harmadik lett. Továbbra sincs tehát sportoló, aki triplázni tudott volna a műugrók közül egy Nemzetközösségi Játékokon.
Legfrissebb hírek

Vb-selejtező: Örményország–Írország

Foci vb 2026
2 perce

Újabb kaotikus szakasz, Egan Bernal négy év után nyert háromhetesen

Kerékpár
11 perce

Megállapodtak az évek óta húzódó ügyben, komoly összeget kapnak Hosszú Katinkáék

Úszás
18 perce

Domenico Tedesco lett José Mourinho utódja a Fenerbahcénál

Minden más foci
21 perce

A telt házas Puskás Arénában fogadjuk a portugálokat a vb-selejtező második fordulójában – élő felvezetés

Magyar válogatott
52 perce

Tóth Balázs véd a portugálok ellen – NS-infó

Magyar válogatott
56 perce

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
1 órája

Nyakunkon az Erste Liga, összegyűltek a csapatok képviselői

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik