Emlékünnepély Helsinkiben

"Elismerés és köszönet azoknak a bajnokoknak, akik ötven évvel felejthetetlen diadaluk után visszatértek Helsinkibe! Dicsőségük sohasem múlik!” – köszöntötte Jacques Rogge, a NOB elnöke az 1952-es olimpia emlékünnepélyén résztvevőket, köztük a harminc magyar érmest.Emlékszel még? – a kérdés a négynapos nosztalgiautazás során számtalanszor elhangzott, hiszen volt mire emlékezni, volt miről beszélni. Az egykori magyar hősök emléktáblát helyeztek el Otaniemiben, az olimpiai falu egyik épületén. Lemhényi Dezső egykori sikertelen kísérletét pótolta, hiszen ezúttal meg tudta csókolni akkori menyasszonyát, Tass Olgát. A ma is kifogástalan állapotban talált Messuhalliban Keleti Ágnes vezérletével kipróbálták a szereket. Az uszodában a Novák nővérek leúsztak néhány hosszt, Jeney Pierre is védett néhány veszélyes lövést, akárcsak fél évszázada. Novák Gábor, a mai legsikeresebb sportág, a kajak-kenu legelső magyar olimpiai érmese szerint ötven éve ugyanilyen hullámos volt a tenger vize, ahol ekkor lapátoltak. A stadionban tisztelegtek az olimpiai bajnokok nevét megörökítő márványtábla előtt, a díszpáholyból meghatottan nézték, amint a magyar zászló lassan, méltóságteljesen kúszott felfelé az árbocon, miközben a hangszóróból Himnuszunk dallamai áradtak, mint ötven éve tizenhatszor, és most együtt énekelték "Isten, áldd meg a magyart…”.Büszkeség lehet sportkedvelőink számára, hogy a fél évszázados magyar emlékezés magyar kezdeményezés. Négy éve Londonban még csak az érmeseink jártak, most már az angolok is nagyobb csapattal érkeztek, és jó néhány további ország is küldött képviselőket. S ahogyan a hazaérkezéskor többen is lelkesen mondták: "Négy év múlva Melbourne-be utazunk!”."Amikor fél évszázad múltán újra bevonultunk az Olimpiai Stadionba, és láttam magam körül lépkedni a ma már őszbe csavarodott hajú, sajnos megöregedett egykori délceg fiatalokat, és meghallottam, hogy a több tízezer néző helyéről felállva, vastapssal köszönt bennünket, nem szégyellem bevallani, zokogni kezdtem. Ám ezek inkább örömkönnyek voltak. Sok olimpián vettem részt különféle minőségben, de állítom, hogy ilyen ünneplésben, mint mi most, magyar csapat ünnepélyes megnyitón még sohasem részesült” – mondta Lemhényi Dezső, az Olimpiai Bajnokok Klubja elnöke. "Hämenlinnában bizony megdobogott a szívünk, hiszen ebben a fenyvesekkel és tavakkal övezte kisvárosban nagyon megható, szép emlékezést rendeztek. Közben azért az is eszünkbe jutott, hogy váratlan részvételünket az akkori moszkvai sportvezetésnek köszönhetjük. Az olimpia előtt többhetes edzőtáborba és versenyre hívtak meg bennünket, s akkor derült ki, ez az itthon leírt, osztályidegen katonatisztek sportjának tartott öttusa a nagy Szovjetunióban is létezik. Így jutottunk az olimpiai részvétel lehetőségéhez. Nehéz, nagy verseny volt, húsz ország ötvenhárom indulójával. Az egyik svéd azonban rosszul lőtt, a finnek gyenge vívással kerültek hátrányba. A mi csapatunk Szondy Pistával és a fiatal, akkor tizennyolc éves Kovácsi Alival rendkívül kiegyensúlyozott teljesítménnyel minden számban hozta a formáját” – emlékezett Benedek Gábor csapatban bajnok, az egyéniben második öttusázó."A ma is működő uszoda lelátóján viszszagondoltam a versenyre, váratlan győzelmemre, hiszen még a két Éva, Székely és Novák mellett a magyar csapatban is csak harmadik, afféle ismeretlen voltam. Szerencsére nem vezetett félre a dán Hveger és az amerikai Kawamoto erős kezdése. Az első száz méteren nagyon belevágtak. A kézszáz méter után azonban feljöttem, és az itthon már ismert finisemmel első lettem. Ez az utazás érzésem szerint feltette a koronát egykori sikereinkre. Nagyszerű dolog volt…” – lelkendezett Gyenge Vali, a 400 m gyorsúszás aranyérmese"Az utazás fiatalságomat idézte, no és azt a tényt, hogy a mi csapatunk ötven évvel ezelőtt itt, Helsinkiben tette meg az első lépést a világelsőség felé vezető úton. Különösen az olimpiai bajnoki címet védő svédek ellen ment nagyon jól. Már az első percben vezetést szereztünk és végül 6:0-ra nyertünk. Játékunkra, teljesítményünkre ekkor, a torna során figyelt fel a világ. Sorra kaptuk a meghívásokat, a Wembley-stadionba, ahol az angolok kilencvenéves hazai veretlenségét megtörve az évszázad mérkőzését játszottuk, Rómába az Olimpiai Stadion megnyitójára, s egyben az Európa-kupa döntőjét jelentő találkozón 3:0-ra vertük az olaszokat. Brazíliában, a szívélyes meghívás ellenére azonban sajnos hiába vártak bennünket…” – mondta Grosics Gyula, az aranycsapat kapusa.