Zico hamarosan aláírhat

G. P.G. P.
Vágólapra másolva!
2002.07.21. 20:50
Címkék
Más, külföldi kapitányra áhítozó országok szövetségei hónapokon át kutakodnak, nyűglődnek, alkudoznak, míg végre megtalálják a megfelelő jelöltet, és dűlőre jutnak vele  ehhez képest a japánok a vb után nyomban nekiveselkedtek, és három hét alatt lezavarták az egész procedúrát.
Így működnek a dolgok, ha régi ismerős kerül képbe, jelen esetben a szigetországban csaknem tíz év óta tevékenykedő Zico.A brazil szombaton érkezett vissza hazájából Tokióba, s a japán szövetségnek feltett szándéka szignálni vele a szerződést, amilyen gyorsan csak lehet. A minap megválasztott új elnök, Kavagucsi Szaburo (korábban a J-League első embere) azt is elárulta, benne tisztelhetjük az ötletgazdát. "Amikor megláttam a kandidánsok névsorát, azt kérdeztem a kollégáimtól: Beszéltetek már Zicóval? Mert ha nem, hívjuk fel! Onnantól már minden simán ment” – mondta hetykén Kavagucsi. "Az elkövetkező napokban egyeztetünk a stábról, majd aláírjuk a papírt. Ami a hozzáállását illeti, kijelentette, ha nem találjuk elég jó edzőnek, bármikor elküldhetjük, de én éppen azért választottam őt, mert meggyőződésem, hogy rá van szüksége a válogatottnak. Felelősséget vállalok érte” – tette hozzá a prezident.Zico kijelentette, olyan csapatot kíván formálni a nemzeti együttesből, mint a négyszeres bajnok Kasima Antlers, melynek technikai igazgatói pozíciójából ül át a válogatott kispadjára. "Szeretnék kiemelkedően jó eredményeket elérni a fiúkkal. Természetesen van elképzelésem a keretről, de mindenekelőtt minél több szóba jöhető játékost meg akarok ismerni az itthon játszók közül. És eközben szemmel kell tartanom az Európában szereplőket is” – vázolta feladatait az egykor "Fehér Pelé” becenéven ismert brazil.Dél-Afrikában egyelőre csak azt tudják, hogy megválnak a jelenlegi szakvezetőtől, de utódját még keresik. Jomo Sono ugyan felajánlotta lemondását a világbajnokság után, de akkor arra kérték felettesei, hogy a – most zajló – Cosafa Castle-kupa (a kontinens déli országainak versengése) idejére feltétlenül maradjon a posztján. Albert Mokoena, a szövetség egyik magas rangú illetékese viszont most közölte, a 2004-es Afrikai Nemzetek Kupája selejtezőinek szeptemberi kezdésekor már új tréner fogja irányítani a Bafana Bafanát. Mokoena hozzáfűzte, az illető nemzetközi tapasztalattal bíró szakember lesz.
Legfrissebb hírek

Egymérkőzéses eltiltás a ZTE edzőjének, fegyelmik sora a klubok ellen

Labdarúgó NB I
36 perce

Kós Hubert, miután lemaradt az éremről: Előreléptem, de még nem tartok ott 100 háton, ahol a többiek

Vizes vb 2025
37 perce

Kós Hubert új országos csúcsot úszott, de lemaradt a dobogóról 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
53 perce

Sportlövészet: Fábián arany-, Major ezüstérmes az Eb-n, 25 méter standard pisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
1 órája

Vizes vb: nagy csatában dőlt el a férfi szinkrontoronyugrás döntője

Vizes vb 2025
1 órája

Csaknem 83 millió forintért kelt el Kobe Bryant sportcipője

Kosárlabda
2 órája

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik