Berlin jegyében ugrottak

S. E.S. E.
Vágólapra másolva!
2002.07.21. 22:44
Címkék
Főpróbát tartottak a műugrók, az országos bajnokságon már a berlini Eb (július 29–augusztus 4.) jegyében versenyeztek az érdekeltek. A férfiaknál a szokásoknak megfelelően 3 méteren az Európa-bajnoki ezüstérmes Lengyel Imre diadalmaskodott, toronyban viszont némi meglepetésre nem ő lett az első, Hajnal András tehette zsebre az aranyérmet. Főszereplőink közösen is elkönyvelhettek egy elsőséget, páros toronyugrásban senki sem volt veszélyes rájuk (csak ők indultak, így pedig bajnoki érmet sem kaptak a produkcióért…). Ebben a számban amúgy Berlinben is elindul a kettős, ennek megfelelően már vasárnap a német főváros felé vették az irányt, a rajtig ott edzőtáboroznak. Az Európa-bajnokság egyetlen női versenyzője, Barta Nóra csak csütörtökön utazik. Hogy mire lesz képes az európai elitben, még kérdéses, ám itthon 3 méteren továbbra is ő a legjobb. Toronyból évek óta nem ugrik, ott jelenleg Déri Eszter a hazai egyeduralkodó.
Országos bajnokság,
Hajós Alfréd Uszoda
Férfiak. 3 m. Bajnok: Lengyel Imre (BVSC, edzô: Benyák András) 397.15, 2. Hajnal András (SZHSE) 318.00, 3. Bene Tamás 246.45. Torony. B: Hajnal András (SZHSE, e: Hajnal Attila) 371.05, 2. Lengyel Imre (BVSC) 348.90, 3. Bene Tamás (BVSC) 236.35. Páros torony. 1. Lengyel Imre (BVSC) Hajnal András (SZHSE) 296.28
Nôk. 3 m. B: Barta Nóra (BVSC, e: Ligárt Balázs) 257.10, 2. Király Zsófia (BVSC) 185.70, 3. Gál Veronika (SZHSE) 184.35. Torony. B: Déri Eszter (BVSC, e: Hummelné Cserba Brigitta) 192.55, 2. Reisinger Zsófia (Bobcat) 162.70, 3. Mátyás Melinda (Bobcat) 160.45. Páros torony. B: Király Dóra, Kormos Villô (BVSC, e: Haász Katalin) 181.92, 2. Reisinger Zsófia, Mátyás Melinda (Bobcat) 172.38, 3. Havas Kinga, Kotsidou Nikoletta (BVSC) 158.40

Legfrissebb hírek

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
2 órája

Jet-ski Európa-bajnoki futam és junior világbajnokság Győr-Győrzámolyban

Egyéb autó-motor
2 órája

Joao Pedro duplázott nevelőegyesülete ellen, a Chelsea könnyedén jutott a klub-vb döntőjébe

Klub-vb
2 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Real Madrid a klub-vb-n

Minden más foci
2 órája

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
2 órája

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Nyertek a svédek, így a németekkel együtt negyeddöntősök a női Eb-n

Minden más foci
2 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik