Montoya zsinórban ötödször

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2002.07.20. 22:48
Címkék
Juan Pablo Montoya sorozatban ötödször indulhat a pole pozícióból, a Williams-istálló kolumbiai pilótájánál Magny-Cours-ban sem volt gyorsabb pilóta. Korunk egykörös hőse másfél éves Formula1-es pályafutása alatt kilencedszer várhatja az első rajtkockából a soros futam rajtjelzését, igaz, eddig csupán egyetlen győzelem áll a dél-amerikai neve mellett, még a tavalyi Olasz Nagydíjról. Montoya mellől Michael Schumacher vághat neki a versenynek, amelynek leintésekor a német már ötszörös világbajnok lehet. Ha Schumi nyer, és Montoya vagy a harmadik rajtkockából induló Rubens Barrichello nem lesz második, a kerpeni matematikailag bebiztosítja a világbajnoki címet. Kimi Räikkönen pályafutása legjobb szombati teljesítményének köszönhetően elcsípte a negyedik rajtkockát, mögé szorult Ralf Schumacher és David Coulthard is. A negyedik sor a hazai pályán versenyző Renault-é, a viadalon azonban a 22 helyett csak 19 pilóta indulhat. Az Arrows pilótái szándékosan maradtak ela 107 százalékos minősítő határtól, Tom Walkinshaw csapatáról keretes írásunkban olvashatnak. Giancarlo Fisichella a délelőtti szabadedzésen balesetet szenvedett, és bár sértetlen maradt, az orvosok tanácsára kihagyja a hét vége hátralévő részét.
A pole pozíciókat halmozó Juan Pablo Montoyára joggal lehet büszke a barátnôje
A pole pozíciókat halmozó Juan Pablo Montoyára joggal lehet büszke a barátnôje
A pole pozíciókat halmozó Juan Pablo Montoyára joggal lehet büszke a barátnôje
A pole pozíciókat halmozó Juan Pablo Montoyára joggal lehet büszke a barátnôje
A pole pozíciókat halmozó Juan Pablo Montoyára joggal lehet büszke a barátnôje
A pole pozíciókat halmozó Juan Pablo Montoyára joggal lehet büszke a barátnôje
Michael Schumacher szombat délelőtt uralta a szabadedzéseket, amelyeken a McLaren-Mercedesek a péntekhez hasonlóan hatalmas tempót diktáltak. Kimi Räikkönen és David Coulthard a világbajnoki címvédő sarkában volt, de sajnos nem csak erre figyeltek a pályára kilátogatók. Giancarlo Fisichella az egyik körében látványosan ráfutott a kerékvető kőre, és a következő forduló első méterein, az Estoril-jobbos előtt a Jordan-Honda első légterelője a kocsi alá gyűrődött. Az autó eleje megemelkedett, ezáltal kormányozhatatlanná vált, a századmásodpercek alatt lejátszódó jelenet végén Fisico a gumifalban találta magát.
Az autójától a saját lábán távozott az olasz, de gyorsan hordágyra rakták, és a pálya ügyeletére vitték. Sid Watkins, a Formula–1 főorvosa kivizsgálta a versenyzőt, akinek azt ajánlotta, ne üljön autóba a hét végén. A múlt héten James Courtney, a Jaguar tesztpilótája Monzában hatalmasat bukott, és bár ő is sértetlen maradt, napokkal később szédülésről és látási zavarokról panaszkodott orvosainak. Fisichella számára most az a legfontosabb, hogy kipihenje magát a jövő hét végi Német Nagydíjra.
A hivatalos időmérő az olasz nélkül zajlott le, méghozzá hatalmas izgalmak közepette. A pole pozícióért ezúttal is a Ferrari duója és Juan Pablo Montoya csatázott, a kolumbiai a délelőtti szabadedzéseken mutatott lassú tempója után ismét össze tudta szedni magát arra az egy órára, amely igazán számít. A kolumbiai végig magabiztosan vezetett, rendre le tudott faragni a legjobb köréből, és a befejező körében még úgy is 1:12 alá ment, hogy az utolsó kanyarban kisebb hibát vétett. 1:11.985 perces ideje új pályacsúcs, Ralf Schumacher tavaly szinte pont egy másodperccel ment lassabban, 1:12.989 perccel volt pole pozíciós.
Michael Schumacher nagyon erőlködött, de a nagy akarásnak nyögés lett a vége, az első és a harmadik próbálkozását is törölték a versenybírók, amiért levágott egy-egy kanyart. A második nekifutásával ideiglenesen az élre állt, de aztán jött Montoya, és visszavette a szokásos szombati első helyét. Az utolsó próbálkozását az edzés záró pillanataira hagyta, Montoya mögött ment, és bár részidői nem voltak rosszak, a kolumbiait nem tudta legyőzni. Vasárnap mégis minden esélye megvan a győzelemre, amellyel világbajnok is lehet.

Szándékosan esett ki az Arrows

Továbbra sem egyezett meg a befektetôivel Tom Walkinshaw, az Arrows-istálló vezetôje, így a csapat azután, hogy teljesítette a Formula–1-es nagydíjon való indulás minimális részét, elindult vissza Angliába. Heinz-Harald Frentzen és Enrique Bernoldi pénteken nem vett részt a szabadedzéseken, és szombaton is csak egy körre ment ki a német, brazil páros a második háromnegyedórás tréningen. Ennyi a minimális követelménye annak, hogy a csapat elinduljon a hivatalos idômérô edzésen, amelyen szintén a pályára hajtott a két sofôr.
Frentzen és Bernoldi az egyetlen mért körében az elsô két idômérô pontnál versenyképes volt, és úgy tűnt, mindketten kvalifikálják magukat. Ám a kör végén mindketten lelassítottak, és kívül maradtak a 107 százalékos határon. „Sajnos nem tudtuk kvalifikálni az autóinkat a vasárnapi versenyre. Az a legfôbb célunk, hogy újra talpra állítsuk a csapatot, hogy szép legyen a jövônk. Szomorúak vagyunk, de hazamegyünk, és felkészülünk a Német Nagydíjra” – nyilatkozta Walkinshaw, aki hetek óta próbál egyezségre jutni a Morgan Grenfell bankcsoporttal, amely megakadályozza, hogy a Red Bull részesedést vásároljon az istállóban.
Barrichellót az utolsó körében taszította le a második helyről Schumi, a brazil Räikkönennel osztozik a második soron. A finn élete eddigi legjobbját nyújtotta, a pálya utolsó harmadában rendre ő szállította a legjobb részidőt. Megelőzte Ralf Schumachert és David Coulthardot is, a két idei futamgyőztes újfent elmaradt a diadalra még csak áhítozó csapattársától.
A hazai versenyén induló Renault két pilótája osztozik a negyedik rajtsoron, Jenson Button ezúttal megelőzte Jarno Trullit. Patrick Faure, a Renault Sport elnöke az edzést követő órákban mégis bejelentette, hogy Fernando Alonso jövőre Button helyett versenyez a csapatnál. A tavalyi idényben a Minardinál próbálkozó spanyolt azzal az ígérettel szerződtette teszpilótának a Renault, hogy 2003-ban versenyezni fog, Faure betartotta ígéretét. Alonso 2004-ben is versenyezni fog a Renault-nál, már mint a csapat élpilótája.
"Balszerencsénkre három roppant jó pilótánk van, és az egyiktől meg kell válnunk. A Renault számára az a legfontosabb, hogy Fernando jövőre versenyezzen, hiszen kétezer-négyben tőle várjuk, hogy megküzdjön a világbajnoki címért. A pénz is nagyon sokat számít nekünk, örömmel jelenthetem be, hogy hosszabbítottunk a Mild Sevennel. A kasztniépítő enstone-i bázissal is új szerződést kötöttünk, így még két évig, kétezer-öt végéig gyárthatjuk ott az autóinkat, míg a motorok továbbra is Franciaországban, Viry Chatillonban készülnek” – nyilatkozta Faure.
Button következő csapataként a Saubert, a Jaguart, vagy a BAR-t emlegetik, mert: a múlt héten látogatást tett Hinwilben; Eddie Irvine az idény végén visszavonul; Olivier Panist állítólag egyre lelkesebben csábítja a Toyota. Irvine a visszavonulását a Jaguar fejlődésétől teszi függővé, azaz ha a "zöldek” úgy folytatják, ahogy Magny-Cours-ban szerepelnek (a 9. rajtkocka Irvine-é), az ír nem akar majd visszavonulni.
Szato Takuma az utolsó percekig a 10. helyen állt az egy szem Jordan-Hondával, ám a hajrában jöttek a BAR-Hondák és a Sauber-Petronasok, és a japán a 14. helyen találta magát. A Jordannel kapcsolatos hír, hogy Szato lehet a kulcsfigurája a csapat későbbi motorszállítási szerződésének. A Toyota 2004-ben állítólag japán pilótát akar, a Jordannek viszont erőforrás kell majd –valamit valamiért, gondolják a szakemberek.
A Toyota pilótái mögött a minardisok végeztek, mégsem Alex Yoong indul az utolsó helyről, hanem Heinz-Harald Frentzen – méghozzá Fisichella Jordan-Hondájával! A nap csattanóját Eddie Jordan fundálta ki, a sérült Fisico helyére behívta az Arrowsszal "sztrájkoló” németet, akit egy évvel ezelőtt bocsátott el viharos körülmények között. Az FIA áldását adta a pilótacserére, feltéve, hogy az Arrows és a Jordan is írásban közli vasárnap délelőtt 9.15-ig, hogy nincsenek szerződésbeli problémák. Ezek szerint ha Tom Walkinshaw rábólint az ügyletre, húsz autó rajtol el a 72 körös versenyen.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik