Megkapta az indulási engedélyt a NAC

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.07.19. 21:33
Címkék
A Holland Labdarúgó-szövetség illetékes bizottságának döntése értelmében a NAC Breda a 2002–03-as idényt is a legmagasabb osztályban, az immár Holland Casino Eredivisie névre hallgató bajnokságban kezdheti. A három magyar játékost, Babos Gábort, Fehér Csabát és Pető Tamást, valamint az edzőként hajdan az MTK-nál tevékenykedő Henk ten Catét foglalkoztató klubnak a rossz anyagi helyzete miatt egy ideig bizonytalan volt az indulása az élvonalban, első nekifutásra nem is kapta meg az induláshoz szükséges engedélyt, másodszorra azonban már mindent rendben talált a bizottság. (Anynyit még feltétlenül meg kell jegyeznünk, hogy a NAC mellett a Den Boschnak, a Fortuna Sittardnak, a Zeistnek, a TOP Ossnak és a Spartának is pótlólagos akciót kellett indítania a versenyengedély megszerzéséért.)"A bizottság arra kért bennünket, hogy mutassunk be kiegészítő dokumentumokat, mi ezt természetesen megtettük, és minden kérdésre megfeleltünk – jegyezte meg nem kis elégedettséggel Roelant Oltmans, a NAC Breda technikai igazgatója. – Elismerem, ijesztő volt, ami először történt velünk, de most már boldogok vagyunk. A NAC újabb egy évre tervezhet, végre a futballal kell foglalkoznunk, nem is hiszik el, hogy ez mekkora szerencse!”Persze a kedvező döntés ellenére valami elől nem menekül meg a klub. Ez pedig a szanálási eljárás, amely augusztus közepén indul, méghozzá az Ernst & Young nevű világhírű könyvelési cég által készített jelentés alapján. A szanálást Jos Staatsen, a Holland Labdarúgó-szövetség egykori elnöke felügyeli.
Legfrissebb hírek

Sallai helyett Nagy Zsolt – olvasóink más poszton nem változtatnának

Magyar válogatott
22 perce

Videó: majdnem Jannik lett Carlosból – Szabalenka elszólta magát Alcaraz társaságában

Tenisz
39 perce

Jön Cristiano Ronaldo 11. meccse magyar csapat ellen – 9 győzelem és 8 gól a mérlege

Magyar válogatott
55 perce

A szurkolók négyötöde portugál győzelmet vár a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott - élő
58 perce

NFL: J. J. McCarthy pazar utolsó negyedével óriásit fordított a Vikings

Amerikai sportok
1 órája

Főleg fiatalok kaptak meghívót a női vízilabda-válogatott szeptemberi összetartására

Vízilabda
2 órája

Zidane nagy erőkkel készül a francia válogatott átvételére

Francia labdarúgás
2 órája

Elhagyta az útlevelét, majdnem Törökországban rekedt Lamine Yamal – videó

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik