Kuttor Attila eladó

K. T.K. T.
Vágólapra másolva!
2002.07.12. 21:07
Címkék
Kuttor Attilát két csapat is foglalkoztatná
Kuttor Attilát két csapat is foglalkoztatná
Kuttor Attilát két csapat is foglalkoztatná
Kuttor Attilát két csapat is foglalkoztatná
Kuttor Attilát két csapat is foglalkoztatná
Kuttor Attilát két csapat is foglalkoztatná
Már több mint egy fél csapatra való játékos érkezett eddig Debrecenbe, ráadásul saját nevelésű labdarúgókat is profiként kíván alkalmazni a klub, így várható volt, hogy néhányan kikerülnek a keretből azok közül is, akiknek élő szerződésük van. Az érintettekkel péntek délelőtt beszélt Szilágyi Sándor, a DVSC Futballszervező Rt. vezetője, akitől megtudtuk, kik azok, akinek az eladásától vagy kölcsönbe adásától nem zárkózna el a Loki. Nos, igencsak tekintélyes a névsor: a kapus Bíró Szabolcs Győr felé kacsintgat, Kuttor Attilát a Siófok és a Székesfehérvár csábítja, Plókai Attila a kecskemétiekkel tárgyal, Frida Ferenc – ő legutóbb Szolnokon játszott kölcsönben – Kaposvárra vagy Demecserre távozhat, Turján György már Szolnokon edz, de még nem tisztázódott a sorsa, míg Vladimir Nenadics iránt a Békéscsaba és a Kaposvár érdeklődik. Berecz Zsolt, aki tavasszal Diósgyőrben focizott, most a román FC Bihornál vesz részt próbajátékon, s nagy valószínűséggel szerződteti is majd a nagyváradi csapat.
Néhány napig a piros-fehéreknél edzett a korábban a Dunaferrt is megjárt Oleg Mozgovoj, s bár képzett labdarúgónak tartják az ukránt, más típusú csatárt szeretne a csapatában látni Szentes Lázár. A vezetőedző az elkövetkezendő napokban újabb támadókat tesztel. Pénteken például a 24 éves Kent és a 25 esztendős, marokkói származású, de francia állampolgár Fatmi csatlakozott a debreceni alakulathoz. Bíró Szabolcs esetleges távozásával kapusposzton is hiány lenne, de információink szerint egy idáig meg nem nevezett játékossal már előrehaladottak a tárgyalások.
Legfrissebb hírek

„Pokoli küzdelem lesz magunk mögött tartani Piastrit" – a Red Bull taktikája bevált, de mit hoz a verseny?

F1
2 órája

Wilsont máris utolérte a Crucible átka, a sznúker-vb első napján eldőlt, hogy nem lesz címvédés

Egyéb egyéni
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Fradi–Nyíregyháza, Leicester–Liverpool, Szaúdi Nagydíj

Minden más foci
2 órája

Újabb két magyar érem a dohai tornavilágkupán

Torna
3 órája

Ez a forduló sem maradt Doué-gól nélkül, a PSG legyőzte Loic Nego csapatát

Francia labdarúgás
3 órája

Elúszott a bajnoki arany? Kikapott a kiesőjelölttől az Atlético

Spanyol labdarúgás
3 órája

„Agyátültetésre van szükségem” – Hamilton továbbra is szenved az időmérőn a Ferrarival

F1
3 órája

Győzelmet aratott a Roma a Verona ellen

Olasz labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik