Niebaum: a BL-siker a cél!

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2002.07.09. 20:25
Címkék
A Bayern München után újabb német csapat jelentette be igényét a német bajnoki címre és – ami némiképp meglepő! – a Bajnokok Ligája-diadalra. A Borussia Dortmund címvédőként talán nem is vághat neki más céllal a Bundesliga-idénynek, az egy picit meglepő, hogy a sárga-feketéknél a BL-serleggel is szemeznek. "Már hiányoznak a nemzetközi sikerek, ezért jó lenne ismét megnyerni a Bajnokok Ligáját. Tudom, ilyen nem minden évben fordul elő egy csapattal, ezért akkor sem leszek szomorú, ha egy évtizeden belül kerül sor erre az eseményre” – fogalmazott Gerd Niebaum, a BVB elnöke. A Borussiának nem ez lenne az első BL-sikere, 1997-ben a Juventus elleni meglepetésgyőzelmével egyszer már felült az európai trónra.Niebaum egyúttal beszélt a klub vezetési struktúrájáról is. Az elnök szerint a kilencvenes évek sikercsapatának több képviselője is helyet követelhet magának az elöljárók között. Matthias Sammer vezetőedző és Michael Zorc sportigazgató személyében ketten már ott vannak a régi motorosok közül, de Niebaum szerint a többiek előtt is nyitva áll az ajtó. Az elnök szerint még Andreas Möller szerepvállalása sem elképzelhetetlen – sőt! –, mert "ő is történelmet írt” Dortmundban.A Sammer-társulat az ausztriai Bad Radkersburgban megkezdte egyhetes edzőtáborát, amelyben azonban jelenleg nincs ott a keret öt vb-ezüstérmese, Frings, Ricken, Kehl, Metzelder és Lehmann, valamint az állkapocscsonttörése után még lábadozó Herrlich.Eközben a Borussia legnagyobb vetélytársa, a Bayern München közel került ahhoz, hogy megszabaduljon egyik létszámfeletti játékosától, Carsten Janckertől. A csatárt az Udinese vinné, az olasz gárda képviselői már a futballistával, illetve annak klubjával is tárgyaltak, és a hírek szerint már csak apró részleteket kell pontosítaniuk a kontraktus szentesítéséhez. Egy másik német csatár, Oliver Bierhoff is közel jár a Serie A-hoz, az 1996-os Eb-döntő hősét a Chievo csábítja.
Legfrissebb hírek

Marad a Chelsea-nél a fiatal brazil középpályás – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
18 perce

NS-jótékonyság: futás a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány javára

Egyéb egyéni
26 perce

Bombaerős csapat, két klasszisígérettel: a Ligue 1-ből megvásároltak álomcsapata

Francia labdarúgás
26 perce

Női kézilabda: az idény végén visszavonul Planéta Szimonetta

Kézilabda
48 perce

Rg-vb: nincs magyar döntős az egyéni versenyben

Torna
55 perce

„Nem fogadhatom el ezt a szégyent” – lemondott a kolozsváriak edzője

Európa-konferencialiga
1 órája

NS-képeslap: Nyárád – kis község, nagy beruházás

Labdarúgó NB II
1 órája

Gulácsi Péter és Willi Orbán is mérföldkőhöz érkezik

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik