Horváth Ferenc még érkezhet

K. I.K. I.
Vágólapra másolva!
2002.07.09. 21:12
Címkék
Eddig csak válogatott futballistákat igazolt az Újpest: Kovács Zoltán 13-szor szerepelt a nemzeti együttesben, míg Rósa Henrik két alkalommal játszott a válogatottban, és most az olimpiai csapatban több mint húsz alkalommal pályára lépett Simek Péter is csatlakozott a Megyeri úti kerethez – bár a történethez hozzátartozik, hogy a Vasas délután még visszarendelte a játékost, mondván, ha meglesz a pénz, akkor távozhat… S még nincs vége az új játékosok érkezésének: a tervek szerint Vlaszák Géza, az MTK kapusa szerdán már a lila-fehérekkel edz majd. A hírek szerint Szántai Levente közel áll a megegyezéshez a kék-fehérekkel, és ha a kontraktus létrejön, akkor Vlaszák és Szántai napokon belül klubot cserélhet.Az újonnan érkezett Simek Péter egy évet tölthet majd a Megyeri úton, ha a Vasas kölcsön adja őt az újpestieknek."Nagyon kedvesen fogadtak a Megyeri úton, Molnár László edző bemutatott mindenkinek, és elmondta, hogy reményei szerint én is segítek majd abban, hogy sikeres legyen a csapat – mondta Simek Péter. – Nos, a sikerességben bízom magam is. Nagyon jó gárda az Újpest, és az erősítésekkel most már valóban komoly céljai lehetnek az együttesnek. Egyet azonban nem felejtek el, azt, hogy csodálatos két és fél évet töltöttem el a Vasasnál, nagyon hálás vagyok az angyalföldi játékosoknak, akik sokat segítettek nekem.”A szintén vasasos Tóth Norberttel még nem sikerült megegyezni, míg a Megyeri úton továbbra sem mondanak le Horváth Ferenc megszerzéséről, de rá a hét végéig várniuk kell a lila-fehéreknek.
Legfrissebb hírek

„Megvolt a tempónk, hogy nyerjünk” – Leclerc frusztrált a hungaroringi verseny után

F1
11 perce

NB I: Puskás Akadémia–Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
45 perce

NB I: Kisvárda–Paks

Labdarúgó NB I
48 perce

Arcképes mezzel tiszteleg Diogo Jota és testvére emléke előtt nevelőegyesületük

Angol labdarúgás
54 perce

NB II: két gól Karcagon, vezet a Szentlőrinc a baranyai rangadón – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
1 órája

NB II: Karcag–Soroksár

Labdarúgó NB II
1 órája

NB II: Szentlőrinc–Kozármisleny

Labdarúgó NB II
1 órája

Jövőre a Hungaroringen már a Mansell-kanyarban száguldanak a pilóták

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik