Pénz már van, csereember viszont nincs

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2002.07.08. 22:34
Címkék
Az olasz sajtó szerint "órákon belül” eldől Alessandro Nesta sorsa. A Lazio válogatott hátvédjét az Inter akarja megvásárolni, és ha értesüléseink, illetve forrásaink nem csalnak, akkor az üzletet valószínűleg még ezen a héten nyélbe ütik. A két klubelnök, Sergio Cragnotti és Massimo Moratti ugyanis a hosszú tárgyalássorozat végén végre megállapodott, méghozzá a hírek szerint 28 millió euróban és egy játékosban. Vita most már csak arról folyik, hogy ki legyen az a futballista, akit a milánói kék-feketék átengednek a római kékeknek Nestáért "cserébe”. A Lazio ragaszkodik Cristiano Zanettihez, a válogatott középpályáshoz, míg az Inter inkább Nicola Ventolát, az U21-es válogatott csatárát küldené a fővárosba. (Zanetti esetleges átigazolásának az lenne a pikantériája, hogy ő egy évvel ezelőtt a Lazio városi riválisától, a Romától igazolt az Interhez.)Hector Cúper, az Internazionale argentin mestere azonban nem akarja elengedni Zanettit, aki szerinte a csapat egyik alapembere, míg Ventolához – érthetően – nem ragaszkodik annyira: Ronaldo, Vieri, Kallon mellett Ventola már az előző idényben sem sokszor rúgott labdába. (Igaz, amikor megtette, akkor zömmel gólt is szerzett.) Ventola mellett egyébként az Internek van még egy ajánlata: José Kléberson, akit azonban előtte még meg kellene venni – 12.5 millió euróért – az Atlético Paranaensétől.Az Inter városi riválisával, a Milannal kapcsolatos hír, hogy nem kell negyedszer is megműteni Fernando Redondo térdét. A piros-feketék két éve igazolták le a Real Madridtól az argentin középpályást, aki súlyos keresztszalag-szakadása miatt azóta egyetlen hivatalos meccset sem játszhatott. Most úgy tűnt, hogy közel a visszatérése, ám a Milan orvosai el akarták vinni egy kontrollra Saillant professzorhoz, aki annak idején Ronaldo térdét is "helyrerakta”. A hétfői párizsi vizit jól sikerült, a francia sebész szerint nincs szükség újabb operációra. (Pénteken ugyanerre a következtetésre jutott Antwerpenben Martens professzor is, aki szintén európai hírű sebész.)Végül pedig még egy hír a Milan középpályájáról: úgy tűnik, Carlo Ancelotti mester máris megbánta, hogy a klub vezetősége eladta Demetrio Albertinit az Atlético Madridnak: "Demetrio akkor közölte velem a döntését, amikor már nem volt visszaút. Ha megkérdezi, hogy nekem szükségem van-e még rá, gondolkodás nélkül igent mondtam volna.” Egyetért edzőjével Massimo Ambrosini, Albertini "utódja” is: "Demetrio emberileg és szakmailag is óriási erőt adott a csapatnak, nagyon fog hiányozni.”
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
5 órája

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
5 órája

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
5 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
5 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
5 órája

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
6 órája

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
6 órája

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
6 órája
Ezek is érdekelhetik