Felemás magyar mérleg

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.07.08. 21:42
Címkék
Magyar szempontból felemás a mérlege a vasárnap befejeződött győri triatlon Európa-bajnokságnak, hiszen a szervezés és a lebonyolítás kitűnően sikerült, azonban elmaradt a hazai versenyzők remélt jó szereplése."Akadtak kisebb technikai problémák, de összességében remekül sikerült a verseny, tehát elégedettek lehetünk – értékelt az MTI-nek Czencz Péter, a szervezőbizottság igazgatója, a szövetség főtitkára. – A belvárosban rendezett színvonalas döntőket több tízezren szurkolták végig a helyszínen, s ez nagyszerű hangulatot teremtett. Nagyon örülünk, hogy a külföldi résztvevők kivétel nélkül elismerően nyilatkoztak az Európa-bajnokságról.”Nemes Csaba, a szövetség szakmai igazgatója szerint elsősorban a gyenge úszóteljesítményekkel magyarázható az, hogy a magyar válogatott tagjai – a negyedik helyen végzett junior férficsapatot leszámítva – nem tudtak a dobogó közelébe kerülni: "A következő hetekben át kell értékelnünk a felkészülési módszereket, hiszen az elmúlt napok eseményei azt mutatják, hogy rendkívül megerősödött a nemzetközi mezőny. Minden fináléban már az úszás során olyan hátrányba kerültünk, hogy esélyünk sem volt az élmezőnybe kerülni – elemezte az okokat. – A jövőre nézve azonban mindenképpen biztató, hogy a juniorok között két ifjúsági korú versenyző, Koch Renáta és Nógrádi Tamás érte el a legjobb eredményt.”A rendezés melletti másik magyar siker sportdiplomáciai: az európai szövetség (ETU) pénteken tartott kongresszusa Márkus Gergelyt, a tiszaújvárosi Világkupa-futam versenyigazgatóját nevezte ki főtitkárnak. "A megbízatásom két évig, az athéni olimpia utáni tisztújító közgyűlésig szól. A munkám elég összetett lesz, hiszen a tagszövetségekkel való kapcsolattartás mellett ki kell dolgoznom egy korszerűbb versenyrendszert is, amely lehetővé teszi, hogy minél több európai triatlonos vehessen részt az ötkarikás játékokon. Az első feladatom, hogy a lehető leghamarabb beindítsam az ETU irodáját, amely Tiszaújvárosban fog működni” – nyilatkozta Márkus Gergely, aki megbízottként már a kongresszus előtt is ellátta a főtitkári feladatokat.Az ETU technikai bizottságába Varga Béla nemzetközi bíró került be a küldöttek döntése alapján.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
5 órája

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
5 órája

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
5 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
5 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
5 órája

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
6 órája

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
6 órája

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
6 órája
Ezek is érdekelhetik