Írország: hatan a bajnoki aranyért

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2002.07.06. 22:13
Címkék
A kísérletezés jegyében kezdődött meg péntek este az ír bajnokság. A legutóbbi idényhez képest két csapattal zsugorodott a mezőny, de a helyi erők nem csak emiatt tartják a 81 esztendős küzdelemsorozat talán legfontosabb kiírásának a mostanit. Az ír szövetség vezetői elsősorban gazdasági okokból úgy döntöttek, hogy nem csak csökkentik a létszámot, hanem áttérnek a naptári évet követő bajnokságra. A pénteken megkezdődött sorozatban a tíz csapat három kört játszik 2003. január végéig, majd márciusban megkezdi az új bajnokságot.A mostani évadban kiegyensúlyozott harcra lehet számítani, hiszen a négy dublini "nagytól” (a Shelbourne, a Shamrock, a Bohemians és a St. Patrick’s) a Cork és a Derry alig marad el játékerőben. A legnagyobb rössel a St. Patrick’s veti bele magát a küzdelembe, amely a legutóbb a legtöbb pontot szerezte – egyik játékosa jogosulatlan szerepeltetése miatt a harmadik helyre szorult. A csapat kapott ugyan "nem hivatalos” bajnoki serleget és érmeket – de hosszú távon nem éri be ennyivel.
Legfrissebb hírek

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
11 perce

Fallabda Eb: Chukwu Hannah kikapott a nyolcaddöntőben

Egyéb egyéni
33 perce

Pesics és Csirkovics távozhat, két csatár is célkeresztben a Fradinál – sajtóhír

Labdarúgó NB I
44 perce

Olaszország vár a víz alatti hokiválogatottra a negyeddöntőbe jutásért

Egyéb csapat
1 órája

NS-képeslap: Székesfehérvár – a fehérvári és a magyar hoki új fellegvára

Jégkorong
1 órája

„Mit ne szeressek ezen?” – élvezi az életet az angol exkapitány

Angol labdarúgás
1 órája

Messi nélkül, Luis Suárez duplájával jutott elődöntőbe az Inter Miami – videó

Minden más foci
2 órája

Mizsér Attila zokniban futva lett aranyérmes Melbourne-ben

Népsport
2 órája
Ezek is érdekelhetik