Effenberg a Bayernből a Mönchengladbachba tart

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2002.07.04. 20:29
Címkék
Stefan Effenberg már az előző idény során bejelentette, hogy a 2002–03-as szezonban nem a Bayern Münchenben futballozik, de a mai napig nem sikerült csapatot találnia magának. A középpályás július elsejétől munkanélküli, egy magánedző irányításával tréningezik, és arra vár, hogy megkeresse őt egy klub. Korábban voltak ajánlatai, de ő az Atlético Madridnak, a Manchester Citynek és Galatasaraynak is nemet mondott, arra hivatkozva, hogy ezen egyletek a kontinens második vonalába tartoznak. Ehhez képest könnyen elképzelhető, hogy most még a fent említett csapatoknál is gyengébbe igazol…"Egyelőre az optimális lehetőségre várok – árulta el a Kicker Sportmagazinnak adott interjújában "Effe”. – Nem akarok belemenni egy olyan ügybe, amelynek keretében három hónapon belül halálos balesetet szenvedek. A befejezésre azonban nem gondolok. Különben is, a Borussia Mönchengladbach mindig is téma a számomra, az a klub a szívügyem.” A "csikóknál” a karmester szép éveket töltött el, és egy Német Kupát is nyert az együttessel.Mindeközben a futballista immár csak egykori alakulata, a Bayern München váratlan problémával találta szembe magát. Az észak-amerikai profiliga, az MLS vezérkara ugyanis nem járult hozzá Clint Mathis átigazolásához, így a támadó a jelenlegi állás szerint csak szerződése lejárta után, 18 hónap múlva jöhet át Európába.Tovább rontja Uli Hoeness menedzser hangulatát, hogy a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) egyelőre nem akar kártérítést fizetni Sebastian Deisler súlyos sérülése miatt. A futballista az Ausztria elleni barátságos mérkőzésen sérült meg újra a jobb térdén, és azóta sem épült fel, mi több, két héten belül másodszor is megműti őt Vailben Richard Steadman professzor. A Herthától vett játékos leghamarabb novemberben térhet vissza a pályára. A Bayern menedzsere szerint egyértelmű, hogy "Basti Fantasti” a nemzeti tizenegy miatt nem állhat a bajor egylet rendelkezésére, ezért a DFB-nek kártérítést kell fizetnie.Hoeness ugyanakkor kijelentette, hogy a következő évadban a címvédő Borussia Dortmund és a Bayern München harcol majd az aranyéremért. A szakember elsősorban az újaktól, a már említett Deislertől, valamint Zé Robertótól és Ballacktól vár kiugróan jó teljesítményt. A klub az átigazolási időszakban legfeljebb már csak egy középhátvédet akar venni, ám szeretne még megválni néhány labdarúgójától. Az eladási lista tetején Carsten Jancker és Ciriaco Sforza áll, de ha ők nem találnak maguknak új csapatot, akkor maradhatnak Münchenben.
Legfrissebb hírek

Major Veronika érezte, hogy éremmel jöhet haza a párizsi olimpiáról

Egyéb egyéni
12 perce

Újabb játékost vinne el a La Ligából a Napoli – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
22 perce

Tovább folytatja vívópályafutását Szatmári András, szeretne ott lenni Los Angelesben is

Egyéb egyéni
25 perce

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
39 perce

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
56 perce

Puskás Ferenc góllal mutatkozott be a válogatottban

Népsport
57 perce

Ígéretekből klasszisok: az álmok valóra válnak – vagy nem

Utánpótlássport
1 órája

Nem ismerték a győzelem titkát – vb-selejtező-sorozat, 5. rész

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik