Rosszul sikerült a rajt

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
Vágólapra másolva!
2002.07.02. 21:21
Címkék
A hétfői kalandos utazás és megérkezés után a magyar csapat tagjai úgy vélekedtek: ami ilyen döcögősen indul, az biztosan jól sikerül. Sajnos, az első versenynap, a kedd nem ezt igazolta.
Mohamed Aida szomorúan vette tudomásul, hogy kikapott a negyeddöntôben
Mohamed Aida szomorúan vette tudomásul, hogy kikapott a negyeddöntôben
Mohamed Aida szomorúan vette tudomásul, hogy kikapott a negyeddöntôben
Mohamed Aida szomorúan vette tudomásul, hogy kikapott a negyeddöntôben
Mohamed Aida szomorúan vette tudomásul, hogy kikapott a negyeddöntôben
Mohamed Aida szomorúan vette tudomásul, hogy kikapott a negyeddöntôben
A férfi tőrözőknél a két Juhász, Bence, valamint a tavalyi bronzérmes Attila tudott a csoportmérkőzések után is győzni, meglepetésre az Eb-specialista, korábbi ezüst- és bronzérmes Marsi Márk hamar kiesett, ráadásul két-három tusos vezetés után kapott ki lengyel vetélytársától. Aztán a jól vívó Juhász Bence is búcsúzott, az egyedül állva maradt, remek napot kifogó Juhász Attila pedig sérülés miatt kénytelen volt feladni a versenyt.
"Attila elülső keresztszalag-sérülést, valószínűleg szakadást szenvedett. Felvettük a kapcsolatot a Sportkórházzal, ahol Berkes István igazgató úr várja őt, mert műtétre lesz szükség. Attila szerda este hazautazik” – mondta Knoll Zsolt, a válogatott orvosa.
Maradtak a lányok, akik a csoportmérkőzéseken jól vívtak.
"Nem panaszkodhatok, nem ment roszszul, az eredmények alapján jól érzem magam. Ám amikor megnéztem a 32-es táblát, és kiderült, hogy összekerülök Mohamed Aidával, kissé elromlott a kedvem” – mondta a tavalyi bronzérmes Knapek.
Nos, így is lett, a 16 között találkozott a két magyar, akik nagyon ismerik egymást. Ezt tükrözte a szoros asszójuk is, amelynek végén Mohamed léphetett tovább. Egy győzelem választotta el
30. Európa-bajnokság, Moszkva
Férfi tôr egyéni (60 induló). A magyarok eredményei. A 64 között: Juhász Bence–Mansour (brit) 15:4, Krzesinski (lengyel)–Marsi Márk 15:13, Gohy (belga)–Berjozkin Anton 15:10, Juhász Attila kiemelt volt. A 32 között: Juhász A.–Krzesinski 15.6, Ramacci (olasz)–Juhász B. 15:11. A 16 között: Ludwig (osztrák)–Juhász A. 12:12-es állásnál Juhász sérülés miatt feladta. Elôdöntô: Senft (német)–Mocek (lengyel) 15:11, Cassara (olasz)–Ludwig (osztrák) 15:9. Döntô: Cassara–Senft 15:9. Európa-bajnok: Andrea Cassara (Olaszország), 2. Simon Senft (Németország), 3. Slawomir Mocek (Lengyelország) és Michael Ludwig (Ausztia) – Juhász Attila a 16, Juhász Bence a 32, Marsi Márk és Berjozkin Anton a 64 között esett ki.
Nôi tôr egyéni (53). A 64 között: Varga Gabriella–Koppenwallner (osztrák) 15:12, Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Katalin kiemelt volt. A 32 között: Knapek–Rentoumi (görög) 15:7, Mohamed–Tribeluszcova (fehérorosz) 15:7, Bojko (orosz)–Varga G. 15:11, Scarpa (olasz)–Varga K. 15:11. A 16 között: Mohamed-Knapek 15:10. A negyeddöntôben: Bojko–Mohamed 15:10. Elôdöntô: Badea-Carlescu (román)–Scarlat (román) 6:5, Gruchala (lengyel)–Bojko 15:11. Döntô: Gruchala–Badea-Carlescu 15:3. Európa bajnok: Sylvia Gruchala (Lengyelország), 2. Laura Badea-Carlescu (Románia), 3. Szvetlana Bojko (Oroszország) és Roxana Scarlat (Románia) – Mohamed Aida a 8, Knapek Edina a 16, Varga Gabriella és Varga Katalin a 32 között végzett.
tehát az 1993-as vb- ezüstérmesét az éremtől – az oroszok világbajnokát, Bojkót kellett volna megvernie. Álomszerűen kezdődött az asszó, 5:2-re és 6:3-ra Aida vezetett. Aztán Bojko egyenlített (7:7), és innen már ő irányított, kihasználta Aida megtorpanását. Nagy kár, mert nem tűnt elérhetetlennek az érem.
Tavaly ebben a két számban két bronzérmet nyertünk. Most érem nélkül maradtunk, ráadásul Juhász Attila sérülése miatt a csapatversenyben sem lesz teljes a válogatott.
"Hétfőn gondjaink támadtak a repülőtéren a fegyverek miatt. Megsérült Juhász Attila, ráadásul a második "csapategység”, a női kardozók és a férfi párbajtőrözők megérkezése sem ment simán, eltűntek a csomagjaik, és csak többórás várakozás után kerültek elő. Mi jöhet még?” – tette fel a költői kérdést a szövetségi kapitányként az Eb-n debütáló Szabó Bence olimpiai bajnok kardvívó.
Mi jöhet még? Bízunk benne, ennél csak jobb.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik