Olaszországban nagy port kavart fel a hír, hogy két bank is nagy részesedést szerzett a Ferrariból: a Mediobanka 24, a német Comerzbank 10 százalékban részesedik ezentúl az autógyárból. Luca di Montezemolo elnök kíváncsian várja a fejleményeket, főleg az érdekli, hogy mennyire maradhat önálló a Ferrari, illetve hogy mennyire akarják majd az új befektetők érvényesíteni az akaratukat. A kérdésre egyelőre nincs válasz, Maranellóban mindenesetre az olasz sportnapilap szerint némi nyugtalanság tapasztalható. A többi Formula–1-es csapat háza táján sincs azonban "szélcsend”. A szókimondó Eddie Irvine kijelentette: ha a hét végi silverstone-i futam is rosszul sikerül számára (pontosabban, ha nem kerül be az első nyolc közé), akkor már a Brit Nagydíj után felbontja az év végéig érvényes szerződését a Jaguar-istállóval.Ám nemcsak az ír elégedetlen a csapatával, hanem a korábbi világbajnok Jacques Villeneuve is megelégelte, hogy fikarcnyi esélye sincs labdába rúgni a BAR-csapat tagjaként. A 31 éves kanadai kijelentette: amennyiben a team nem váltja be a technikai fejlesztéssel kapcsolatos ígéreteit, 2003 végéig szóló szerződése ellenére is távozik. Nem csoda, hogy a kanadai elégedetlen, hiszen csapata pont nélkül áll. Miközben a csapatok már a hét végére készülnek, napvilágot látott a hír, hogy az 1996-os világbajnok Damon Hill "vendégművészként” visszatér a versenypályára. Az augusztus 10-i és 11-ei doningtoni autóshow-n a 41 éves brit a Minardi kétszemélyes autójába ül, s versenyez majd egykori és jelenlegi pilótákkal. A 12 körös viadalra a Minardi nyolc gépével kerül sor. Hill mellett Fernando Alonso, Mark Webber, Mark Blundell, Martin Brundle és Jos Verstappen is jelen lesz.