Tízpróbázóink a legjobbak között

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2002.06.28. 22:16
Címkék
A múlt heti, számunkra sikeresen végződő Európa-kupa-viadalok után (női csapatunk második, a férfi harmadik lett az első osztály A-csoportjában) újabb Ek-küzdelmeken lépnek pályára atlétáink. Ezúttal az összetett versenyzők mérik össze tudásukat, a legjobbak a lengyelországi Bydgoszczban, a Szuperligában versenyeznek, az első osztályba tartozók Rigában találkoznak, a másodosztály tagjai Mariborban indulnak.A magyar férficsapat évek óta a Szuperligába tartozik, s legjobbjainktól azt várjuk, hogy ismét helytállnak a tízpróbázók nehéz küzdelmében. A Zsivoczky Attila, Kürtösi Zsolt, Váczi Márk, Polónyi Tamás összetételű válogatott ellenfelei az osztrákok, a finnek, a franciák, a hollandok, a németek, az oroszok és az ukránok lesznek.Hétpróbában nem ilyen rózsás a helyzetünk. Ináncsi Rita visszavonulása óta nincs a nemzetközi mezőnyben jegyzett versenyzőnk, s tavaly az első osztályból is kiestünk. Idén sem várhatunk sokat csapatunktól, hiszen színeinket a tapasztalt Soós Eszter mellett ifjúsági korú atléták képviselik. Farkas Györgyi, Zsótér Márta és Németh Klára tavaly még a debreceni ifjúsági világbajnokságon versenyzett, s most csupán az a feladatuk, hogy hozzák magukat és tapasztalatot szerezzenek.Míg többpróbázóink külföldön lépnek pályára, a hazai élmezőny többi tagja Veszprémben, a Balaton-bajnokságon próbálja meg teljesíteni az Európa-bajnokság kiküldetési szintjét. Ellenfelekben nem lesz hiány, mert a versenyre váratlanul néhány neves atléta is bejelentkezett. Férfi magasugrásban például indul az Európa-bajnoki ezüstérmes brit Dalton Grant, 110 méteres gátfutásban világbajnoki második honfitársa, Tony Jarrett, 400 gáton a 49 másodpercet tudó namíbiai Willie Smitt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik