Kapuscseréről tárgyalnak

K. I.K. I.
Vágólapra másolva!
2002.06.28. 20:15
Címkék
Nem szeretne a Feröer-szigetekre utazni az Újpest. A lila-fehérek az UEFA-kupa első találkozóján a Klaksvíkkal mérkőznek, előbb a Megyeri úton, két hét múlva pedig idegenben. Ám nem túl könnyű eljutni az északi országba, elég ritkán járnak arrafelé a repülőgépek, és csupán átszállással érhetnek célba a látogatók; a második gép viszont nem túl biztonságos. Emlékezzünk csak, hogy egy évvel ezelőtt a Lombard csaknem pórul járt egy balul sikerült manőver következtében. A kirándulás most elkerülhetetlennek látszik, ráadásul az időpontja is módosult."Most kaptuk az értesítést az UEFA illetékeseitől, hogy felcserélik a pályaválasztói jogot, azaz nekünk augusztus tizenötödikén kellene a szigetekre utaznunk –mondta péntek délután Gyulay Zsolt, az újpestiek ügyvezetője. –A feröeriek két csapata rajtol a sorozatban, ezért született a döntés, ami ellen természetesen tiltakozunk, hiszen ebben az esetben egy napon kellene játszanunk a Ferencvárossal a hazai mérkőzést. Igyekszünk változtatni a helyzeten, legalább azt el kell érnünk, hogy más napon legyen a találkozó.”Arról, hogy kikkel erősít a lila-fehér együttes, Gyulay továbbra sem tudott nyilatkozni, mert eddig egyetlen labdarúgóval sem írtak alá szerződést. Kovács Zoltán ügye sem zárult le, ám a tervek szerint ez a történet, csakúgy mint a többi igazolás, a jövő hétre megoldódik.A hírek szerint a háttérben tovább folynak az egyeztetések az MTK-val arról, hogy a kék-fehérek Erős Károlyt és Vlaszák Gézát odaadják a Megyeri útiaknak Szántai Leventéért cserébe. Ebben a kérdésben még nincs megegyezés, de a jelek szerint hamarosan megállapodás születhet. Az MTK-tól korábban kölcsönkapott Pető Zoltán visszatér a Hungária körútra, de információink szerint a kék-fehérek azonnal továbbadják a védőt a Videotonnak.
Legfrissebb hírek

„Megvolt a tempónk, hogy nyerjünk” – Leclerc frusztrált a hungaroringi verseny után

F1
13 perce

NB I: Puskás Akadémia–Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
46 perce

NB I: Kisvárda–Paks

Labdarúgó NB I
50 perce

Arcképes mezzel tiszteleg Diogo Jota és testvére emléke előtt nevelőegyesületük

Angol labdarúgás
56 perce

NB II: két gól Karcagon, vezet a Szentlőrinc a baranyai rangadón – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
1 órája

NB II: Karcag–Soroksár

Labdarúgó NB II
1 órája

NB II: Szentlőrinc–Kozármisleny

Labdarúgó NB II
1 órája

Jövőre a Hungaroringen már a Mansell-kanyarban száguldanak a pilóták

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik