Talmácsi új csapattal versenyez

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2002.06.25. 20:27
Címkék
Amint arról korábban beszámoltunk, a gyorsasági motoros világbajnokság 125 köbcentis kategóriájában versenyző Talmácsi Gábor a legutóbbi viadalon nem állt rajthoz. A Italjet egy másik pilótát nevezett helyette a barcelonai futamra, az apriliás csapat pedig, amelyhez készült, nem fogadta, mert korábbi csapata nem adta áldását az átigazolásra. Szóval bonyolult volt, ám szerencsére azóta rendeződött a helyzet, és Assenben újra ott lesz a rajtnál a magyar versenyző, méghozzá egy német hondás csapat színeiben.– Zajlik az élet – mondta hosszú idő után először mosolyogva Talmácsi Gábor. –Mindenféle ajánlataim voltak az utóbbi időben, de nem jött össze egyik sem. Nekem azonban vannak kötelezettségeim a támogatóimmal szemben, muszáj befejeznem az idényt, úgyhogy egy német PEV-Spalt ADAC-csapathoz szerződtem.–Korábban is tárgyaltak egymással?– Tavalyelőtt versenyeztem náluk az Európa-bajnokságon, és jó néhány dobogós helyezést gyűjtöttünk be együtt. A főszerelőjük hívott fel, kimentem Stuttgartba, és megállapodtunk. – Mi történt a csapat eddigi pilótáival?– A korábbi Európa-bajnok Nöhles és honfitársa, Müller is megsérült nemrégiben. Mindketten összetörték magukat, emiatt a csapat ki is hagyta a legutóbbi futamot. –Milyen a leendő Hondája?– Ez a csapat mindig is jó motort csinált, bízom benne, hogy az idén sincs ez másként. A pilótáik sajnos eddig nem nagyon tudtak bizonyítani, mert általában kiestek a versenyből. Remélem, én új színt hozok az életükbe és ők is az enyémbe. Megígérték, hogy mindent biztosítanak, amire szükségem van, nekik a siker a legfontosabb. És ezzel én is így vagyok.– Akárhogy is, ez nem egy gyári csapat, az Italjet pedig az volt.– Mégis több reményt fűzök az együttműködésünkhöz. Lehet, hogy csak úgy megyek majd a Hondájukkal, mint tavaly, de már az is több, mint az, amit az Italjettel elértem. – Lehet, hogy már ezen a hétvégén, Assenben megkezdődik a pontszerző sorozata?– Remélem. Szeretem ezt a pályát, ráaádásul az itteni versenyeken általában esik az eső, én pedig imádok vizes aszfalton versenyezni. De az se baj, ha száraz futam lesz, csak menjen a motor...
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik