Az olasz RAI televíziós állomás, mint korábban megírtuk, pert fontolgat. Az alperes a FIFA lenne. Az olaszok azzal érvelnek, hogy ők kifizettek nyolcvanmillió eurót a világbajnokság közvetítési jogáért, ám azzal, hogy a szövetség "kiejtette” az olasz válogatottat, a jog értéke csökkent, ezért őket kár érte, és kérik vissza az összeg egy részét.Mindez magyarra lefordítva azt jelenti, hogy a játékvezető tévedéseit nem a véletlen szülte, a bíró a FIFA instrukciói alapján fújt, azaz a lehető legnyersebben kifejezve: szemérmetlen csalás áldozatává vált Giovanni Trapattoni együttese. Ez az összeesküvés-elmélet, amelynek igen nagy a tábora mindkét helyszínen. Van egy másik, ez sokkal egyszerűbb és hétköznapibb vélemény, amely mindössze annyit állít, hogy a játékvezetők és a partjelzők zöme egész egyszerűen nem érti a dolgát, felkészületlen, szerény képességű, ezért a rengeteg tévedés.Nem csalás, tévedés.
Csakhogy nagyon kell hinnie a véletlenben annak, aki a második verzió kizárólagosságára adja a voksot. Ehhez el kell fogadni, hogy a japán–orosz meccsen a játékvezető véletlenül nem adott meg egy tizenegyest a házigazdák ellen, majd véletlenül fújta le a meccset a jelzettnél egy perccel korábban, amikor az oroszok veszélyes helyről szabadrúgást végeztek volna el, ugyancsak a véletlennek kell tulajdonítani, hogy a játékvezető – fogalmazzunk mi most csak így – érvényesítette a hazai pálya előnyét Dél-Korea több meccsén, kezdve a portugálok ellen, folytatva a sort az olaszokkal, majd a legutóbb, szombaton a spanyolokkal befejezve. A véletlen bűne az is, hogy az aszszisztens és a játékvezető sem vette észre a német védő kezezését a gólvonalon, és ezzel tizenegyestől fosztották meg az amerikaiakat – s folytathatnánk még hosszasan. (A sportszerűség kedvéért azt is muszáj megemlíteni, hogy az Egyesült Államok ellen is elmulasztott a játékvezető büntetőt ítélni, amikor az egyik védő kézzel paskolt bele a labdába a Mexikó elleni mérkőzésen.) Ezek szerint az is véletlen, hogy a tévedések javából csaknem mindig a házigazda vagy a sportdiplomáciában erősebb országok csapatai húznak hasznot. Tegyük fel, valóban az, véletlen, a világ látott ennél már nagyobb furcsaságokat is.
Nézzünk meg egy konkrét esetet. A spanyol Joaquín elszáguld az alapvonalig, ott bekanyarodik, beadja a labdát, Morientes a hálóba fejel – vége, győztek a spanyolok, Dél-Korea kiesett. Ám mégsem, mert a partjelző azt inti, kint volt a labda, a gól érvénytelen. Tette ezt olyan esetben, hogy még csak vita sem lehetett, annyira egyértelműen volt a labda belül. Két eset lehetséges: a partjelző csalt vagy nem lát, a végeredmény ugyanaz, nem való labdarúgó-mérkőzésre ilyen tisztségben. Itt nem babra megy a játék, ez nem háztömb körüli torna, hanem a világ bajnoksága, több milliárd nézővel, hatalmas kiadásokkal, még gigantikusabb bevételekkel. Mindenki hibázhat, de ezen a szinten az ekkora tévedések megbocsáthatatlanok. Az összeesküvés-elmélet prófétái az érdekek mentén gondolkodnak. A FIFA dél-koreai alelnöke kiállt az elnökválasztáson Joseph Blatter mellett, vitt magával rengeteg ázsiai szavazót, és ezt valahogyan meg kell hálálni. Üzleti szempontból sem rossz, ha az egyik rendező ország sokáig állva marad, hiszen a nagy távolság miatt most kevesebb a külföldi szurkoló, a jegyek zömét a hazaiak veszik, ők vásárolják meg a világbajnoksággal kapcsolatos csecsebecsék döntő többségét, azaz a kellemeset igen jól össze lehet kapcsolni a hasznossal, az csak kellemetlen, hogy ennek oltárán fel kell áldozni nagy múlttal dicsekvő országok csapatait, majd megnyugszanak, balszerencséjükre rossz ágra kerültek, az élet pedig, mint tudjuk, mindig megy tovább.
Pelé, a brazil futball-legenda is fontosnak tartotta, hogy elmondja a véleményét. Egyik nyilatkozatában sürgette a FIFA illetékeseit, hogy találjanak gyorsan valamilyen megoldást, mert ha nem teszik meg, a játékvezetők tönkreteszik a mérkőzéseket. A FIFA pedig eddig megelégedett annyival, hogy elismerte, akadtak kisebb tévedések, de összességében csak a partjelzőkre lehet panasz, mert a leseket nem mindig megfelelően ítélik meg. Ennyi, azaz nesze semmi, fogd meg jól! A szövetség úgy tesz, mintha süket és vak lenne, nyilván ez a legkényelmesebb megoldás. Illetve, az egyik illetékes megpendítette, hogy a jégkoronghoz hasonlóan a futballban is bevezethetnék a videót a kétes esetek elbírálásánál. Az lenne aztán csak csuda világ!
Megy a meccs, a partjelző lest int, ez természetesen nem tetszik a támadóknak, kérik, nézzék meg a videót. A védők szerint később kint volt a labda, nosza, videózzunk újfent! A csatár jelzi, hogy szerinte visszahúzták, amikor fel akart ugrani, gyerünk, nézzük meg iziben! A mérkőzések eltartanának három-négy órán át, a nézők biztosan nagyon élveznék, szerintem tíz perc után megunnák, és elmennének haza. Ennyi tehát az, amit a FIFA ki tudott préselni magából a katasztrofális játékvezetésre reagálva. Az összeesküvés-elméletre nincs bizonyíték, ám a FIFA felelőssége mégis egyértelmű a fals eredményekért, a komolytalan bíráskodásért, mégpedig azért, mert nem idevaló játékvezetők garmadáját foglalkoztatta a világbajnokságon. A legszebb példa a benini bíróé, aki elmondta, hogy hazájában nincs is bajnokság, ezért a szomszédos országokba ruccan át olykor meccseket vezetni. És ezzel a felkészültséggel feladatot kapott egy világbajnokságon!…
A nemzetközi szövetség a sportdiplomáciára hivatkozik, mondván, hogy a fejlődő országoknak is meg kell adni a lehetőséget – arról szemérmesen hallgat, hogy ezen országok szövetségei is szavaznak a tisztújító kongresszusokon –, ami nyilván igaz, de a szurkolót, aki jó mecscseket és reális eredményeket akar, ez szemernyit sem érdekli. Nevetséges volt, hogy az egyik mérkőzésen egy futballban kis szerepet sem játszó afrikai országból érkezett játékvezető küszködött a feladattal a gyepen, addig a világ legjobbjának számító olasz Collina a partvonal mellett emelgette a táblát a cseréknél. Ez nem diszkrimináció: a világ legjobb csapatainak a vetélkedőjén nem a diplomáciának, hanem a tudásnak kellene döntenie a játékvezetők kiválasztásánál. Ha öt angol van köztük, akkor jöjjön öt angol, de igaz ez az olaszokra, a franciákra, a németekre, a hollandokra, a brazilokra, az argentinokra és még több olyan ország játékvezetőire, akik rendszeresen és magas szinten kénytelenek helyt állni. Különösen akkor, amikor a mezőny már nyolcra, majd most már négyre szűkült, nem elfogadható, hogy olyanok bíráskodjanak, akikre ez nem igaz.
Maguk a játékvezetők arra hivatkoznak – pénteken nyílt napot tartottak, és válaszoltak az újságírók kérdéseire –, hogy mindenki hibázhat, így ők is, és ha a csatár három lépésről fölé lőhet, akkor nekik is megbocsátható egy-egy tévedés. Tetszetős érv, de sántít. Ezek a csapatok, ezek a játékosok ugyanis hosszú úton jutottak el idáig, átverekedték magukat a selejtezőkön, nem pedig diplomáciai megfontolásból, valamint a bírómaffiában elfoglalt pozíciók alapján kerültek a világbajnokságra, és így még felháborítóbb, ha nem elszalasztják, hanem elveszik tőlük a győzelmet. Arról nem is szólva, hogy a kiválasztásnak ez a tudástól független formája hihetetlenül megnöveli a kiszolgáltatottságot, hálára kötelez, és így a tévedés is azonnal gyanússá válhat. És ez óriási ziccer azoknak, akik úgy érzik, nem kiestek, hanem kiejtették őket.
