Annus idei legjobb dobása

CSOVELYÁK ZITACSOVELYÁK ZITA
Vágólapra másolva!
2002.06.22. 21:33
Címkék
Magyar győzelemmel kezdődött az Európa-kupa első osztálya A-csoportjának küzdelme a szlovákiai Besztercebányán. A kalapácsvető Annus Adrián, az első biztonsági dobását (76.80) követően a második sorozatban 81.81 méterrel idei legjobbját érte el, majd egy rontott kísérlet után, negyedikre ismét 81 méter fölé (81.28) repítette a szert. Mégsem volt elégedett. "Ész nélkül versenyeztem – fakadt ki. – A biztonsági kísérlet utáni dobásom nagyon jól sikerült, de harmadikra kellett volna a negyedik dobásomat hoznom, és akkor lehet, hogy nem bosszankodnék. Túlságosan akartam és belehajszoltam magam a versenybe. Úgy fejeztem be ezt a viadalt, hogy még maradt bennem. Ennek részben az az oka, hogy az Európa-kupán hat helyett csak négy kísérlet van. ”A veszprémi Tóth Lívia imponáló futással, okos versenyzéssel 9:51.38 perccel győzött a nők 3000 méteres akadályfutásában, s majdnem 14 másodperccel megjavította saját országos rekordját. "Számítottam a csúcsra, hiszen korábbi legjobbam tíz percen kívüli volt. Tudtam, hogy a csehek versenyzőjének 9:45 perc körüli eredménye van, ezért arra figyeltem, hogy vele tartsam a tempót. Kicsit lassan kezdtünk, de két kör után fokozatosan elléptünk a többiektől. Az utolsó vizesárok előtt sikerült ritmust váltanom, és elfutnom az ellenfelemtől.” A gerelyhajító Szabó Nikolettnek a kisebb technikai gondok mellett az állandóan változó széllel is meg kellett küzdenie, így csúcstartónk 56.93 méteres eredményével a harmadik helyen végzett. A sprinterek közül az előkelőbb (második helyet) Dobos Gábor szerezte meg, aki két századra közelítette meg az Eb kiküldetési szintjét (10.30). A középtávfutó számok igazi Ek-versenyt, viszszafogott kezdést és nagy hajrát hoztak. A nyolcszázas Varga Judit a tőle megszokott taktikával, a boly második felében tette meg az első kört, csak ötszázzal a vége előtt indult el. A célegyenesben nagyobb fokozatra kapcsolt, ám hiába előzte meg a cseh Helena Fuchsovát, a szlovák Lucia Klocovával nem bírt. Amerikában tanuló négyszázasaink hozták a papírformát. Szeglet Zsolt második, Petráhn Barbara harmadik lett. A súlylökő Kiss Szilárd fáradtan fejezte be a versenyt, és nem tudott szívből örülni az ezüstnek. A nap harmadik magyar győzelmét a rúdugró Molnár Krisztina szerezte, aki 430 centiméterrel diadalmaskodott. Idei legjobbját érte el a távolugró Margl Tamás, a juniorkorú Kocsis Judit pedig egyéni csúccsal ért célba 3000 méteren.
Legfrissebb hírek

Gibraltári csapat vár az FTC–Noa BL-csata kiesőjére az Európa-liga selejtezőjében

Bajnokok Ligája
16 perce

Konferencialiga: andorrai döntetlenjével is továbbment a Ljubljana

Európa-konferencialiga
30 perce

„Nagyon sokat léptünk előre” – Varga Zsolt a világbajnoki szereplésről

Vizes vb 2025
40 perce

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
49 perce

BL: a Kajrat pazar első félidővel jutott túl a Kuopión, simán továbbment a Dinamo Kijev és a Köbenhavn is

Bajnokok Ligája
1 órája

Kosár: sima magyar siker a finnek ellen az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Edzője bízik abban, hogy a Noa szerdán kijavítja az első meccsen hozott rossz döntéseket

Bajnokok Ligája
2 órája

Már a nyolc között a TF női csapata az egyetemi röplabda Eb-n

Röplabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik