Tárgyalások Szili Attiláért

V. GY.V. GY.
Vágólapra másolva!
2002.06.21. 20:31
Címkék
A rekkenő hőség, a brazil–angol vb-mérkőzés ellenére pénteken délelőtt is gyakorolt a Ferencváros labdarúgócsapata. Terheléses futás (azaz a kocogás és a sprintek váltogatása) szerepelt a programban, s hogy mindenkit szem előtt tarthasson Garami József mesteredző, ezért két részre osztotta a keretet. Az első csoportba a rutinos, az elmúlt bajnokságban jobbára a kezdőcsapatban helyet kapó labdarúgók futottak, kiegészítve két próbajátékon részt vevő futballistával. A másik csoportban a fiatalok, a kölcsönből visszatért játékosok szerepeltek. Nem volt könnyű teljesíteni az előírt penzumot, ennek ellenére mindenki becsülettel hajtott, így hát Garami József elégedetten értékelhetett az edzés végén. Szombaton is gyakorol a Fradi, csupán vasárnapra kapnak pihenőt a játékosok. Hír még az Üllői útról, hogy – mint arról korábban beszámoltunk – eldőlt Szkukalek Igor sorsa, most már csak az a kérdés, hogy három- vagy négyéves szerződést köt a klubbal, és az aláírásra napokon belül sor kerülhet. Úgy tűnik, minden jel arra utal, hogy Szili Attila is az Üllői úton marad, Szeiler József ügyvezető már tárgyalásokat kezdett a középpályás érdekében az MTK vezetőségével. Bizonytalan viszont a légiósok helyzete, mert bár Garami József jó játékosnak tartja az érkezett futballistákat, az esetleges szerződtetésük egyelőre várat magára. Amint arról már írtunk: az új szerzemény Udvarácz Milán, aki korábban védte már a Ferencváros kapuját. A labdarúgó hétfőn csatlakozik a bajnokságra készülő kerethez.
Legfrissebb hírek

Magyar érmek a katonai öttusa-világbajnokságon

Egyéb egyéni
14 perce

Amált fotelban emelték trónra – 75 éve született a XX. század magyar kézilabdázónője

Népsport
37 perce

Magyar gólpasszok és két gól Lisszabontól, Czestochowán és Csíkszeredán át Isztambulig

Légiósok
38 perce

NB I: holland-suriname-i szélsőt igazolt a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
47 perce

Nem borult a papírforma, Marozsán kikapott Sinnertől a pekingi torna negyeddöntőjében

Tenisz
1 órája

Stollárék újabb nagy csatát nyertek Pekingben – Babosék várhatnak rájuk

Tenisz
1 órája

Remekeltek a Győri Lövészklub versenyzői az ob-n

Egyéb egyéni
1 órája

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik