Kellemesek a feröeri emlékek

K. I.K. I.
Vágólapra másolva!
2002.06.21. 20:02
Címkék
Amikor az újpestiek az UEFA-kupa sorsolásra gondoltak, akkor valószínűleg olyan ellenfélről álmodtak, amilyen végül össze is jött nekik: a lilák augusztus 15-én a feröeri KÍ Klaksvík csapatánál vendégeskedik majd. A magyar kupagyőztes gárda tagjai bízhatnak abban, hogy a két hét múlva esedékes viszavágóra már minden eldől. Az Újpest új edzője, a Szlovákiából érkezett Molnár László azonban óvatosan fogalmaz."Manapság nincs könnyű ellenfél, komolyan kell venni a feröeri csapatot is –vélekedett a szakvezető. –Számomra egyébként nagyon szimpatikusak a szigetország együttesei, sportszerűek és nagyon jók fizikailag. Abban azért bízom, hogy amikor itthon játszunk jó meleg lesz, mert a feröeriek ehhez azért nincsenek hozzászokva, mi könnyebben alkalmazkodunk majd a hideghez. Tovább kell jutnunk, de a mérkőzés előtt felesleges is jósolni. Magam egyébként a szlovák válogatottal kétszer is játszottam a szigeten, egyik alkalommal sem volt könnyű dolgunk. Addigra azonban a futballistáim is hozzáedződnek majd a kemény munkához és remélem, simán továbblépünk.”A sorsolást a helyszínen követte végig Gyulay Zsolt, az újpestiek ügyvezető igazgatója. A klubvezető érthetően örült a sorsolás eredményének."Az biztos, hogy a lehető a legkönnyebb ellenfelet kaptuk –mondta Gyulay Zsolt. –A finn MyPa vezet hazája bajnokságában, a moldovai Zimbru ellen nem nagyon akartunk játszani és a bosnyák Szarajevó is nehezebb lett volna.”Az Újpest egyébként nem először találkozik a Klaksvík együttesével. A feröeriek először – és eddig utoljára –1997. július 23-án jártak a Megyeri úton, ahol mindjárt kaptak is egy hatost. Az UEFA-kupameccs visszavágóján 3–2-re nyertek a lila-fehérek, így könynyedén ki is ejtették az ellenfelet. A hazai találkozón Kovács Zoltán három gólt szerzett a hatból, a csatár –amennyiben aláírja az újpesti szerződést –ismét betalálhat a Klaksvík kapujába."Nagyon kellemes emlék volt, sokan szurkoltak nekünk a Megyeri úton –eleveníti fel az öt évvel ezelőtti találkozót a csatár. –Jó játékkal, megérdemelten nyertük meg azt a mérkőzést. Tegyük azonban hozzá, hogy azt a találkozón gyorsan el is kell felejteni, mert azóta sokat változott a futball. Biztos, hogy a feröeri labdarúgás is jobb lett az elmúlt esztendőkben. Nekünk csak a továbbjutás lehet a célunk, bízom benne, hogy ismét gólt szerzek majd Klaksvík ellen, de addig még a szerződésemnek is meg kell születnie.”A feröeri klub 1904-ben alakult, ám a labdarúgást csak később vették fel a sportágak közé, és a Klaksvík az egyik legnépszerűbb csapat. A jelenleg is zajló bajnokságban a Klaksvík az ötödik helyen áll, a csapat az utolsó három bajnoki mérkőzését megnyerte. Az egyesület legutóbb 1999-ben végzett az első helyen, azóta a középmezőnyhöz tartozik.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
4 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
4 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
4 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
4 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
5 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
5 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
6 órája
Ezek is érdekelhetik