Halmosi a Grazer AK-hoz tartott

K. A.K. A.
Vágólapra másolva!
2002.06.21. 20:37
Címkék
A szombathelyi önkormányzat csütörtökön, az éjszakai órákba nyúló zárt ülésen tárgyalta meg a Lombard tulajdonosának, Bíró Péternek a Haladás Futball Kft.-vel kapcsolatosan benyújtott vételi ajánlatát. Mint arról lapunkban már többször beszámoltunk, a csőd szélére sodródott szombathelyi futballvállalkozás Bírótól várta az életben maradásához szükséges segítséget, aki viszont pénze fejében többségi tulajdonos kívánt lenni a kft.-ben, 51 százalékos üzletrészt kért, s ezt az elképzelését a MÁV Rt. képviselőivel már korábban sikerült elfogadtatnia.Nos, csütörtök este – második nekifutásra – a szombathelyi városatyák is elfogadták Bíró ajánlatát. A város pedig jelképes, egyforintos ár ellenében 39 százalékra növelte részesedését a kft.-ben. Az önkormányzat vállalta, hogy 2003 márciusában 48 millió forintot utal át a futball-kft. számlájára. Ha a csapatnak sikerül kiharcolnia az élvonalba kerülést, akkor további 68 millió forintot kap a vasi megyeszékhelytől. Amennyiben viszont marad a másodosztályban, akkor csak a nevezett összeg 40 százalékához jut hozzá. További feltétel volt, hogy a Haladás név szerepeljen az együttes megnevezésében, a hagyományokhoz hűen a zöld-fehér színösszeállítást használja, és minden hazai mérkőzését Szombathelyen játssza le. A megállapodásnak köszönhetően a kft. vezetői nekiláthatnak megszervezni az új csapatot.Ami pedig a keretet illeti, a több klubbal is hírbe hozott Halmosi Péter a legkedvezőbb ajánlatot a Grazer AK-tól kapta, s már át is vette tanulmányozásra az osztrákok szerződéstervezetét. Mivel a középpályást szerződése június 30-ig Szombathelyhez köti, engedélyt kér a Haladás vezetőitől, hogy a felkészülést már az osztrák gárdánál kezdhesse meg.
Legfrissebb hírek

Női kosár NB I: negyven ponttal nyert a Pécs, mérlege továbbra is hibátlan

Kosárlabda
34 perce

Századosok napja: a 100. hazai NB I-es mérkőzésén a Kisvárda megverte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB I
38 perce

„Hogyan volt ez tizenegyes?” – Keane élesen bírálta a játékvezető ítéleteit

Labdarúgó NB I
1 órája

Asztalitenisz: Gergely bronzérmes a serdülő Európa top 10-bajnokságon

Utánpótlássport
1 órája

Höjlund volt a Napoli nyerőembere, hátrányból győzött a címvédő

Olasz labdarúgás
1 órája

Ödegaard megsérült, kihagyja a válogatott meccseket

Angol labdarúgás
1 órája

Sanghaji tenisztorna: már heten feladták a meccsüket, köztük Sinner is

Tenisz
1 órája

Kiütéssel nyert a Hamburg a Mainz ellen

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik