Szentgyörgyi úgy futott, ahogy tervezte

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2002.06.20. 21:39
Címkék
Szentgyörgyi Katalin, akárcsak tavaly, idén is csúccsal kezdte a nyári szezont. Egy évvel ezelőtt 10000 méteren ért el utánpótlásrekordot (32:27.69), most viszont Hengelóban saját, 5000 méteres felnőtt országos csúcsát adta át a múltnak. Csupán két századmásodperc hiányzott ahhoz, hogy áttörje a 15 perces álomhatárt (15:00.02).– Számomra nem volt meglepetés az eredmény – mondta Szentgyörgyi –, hiszen az edzések alapján ilyesmire számítottam. Pontosan úgy futottam, ahogyan terveztük, jó erőben éreztem magam, a háromperces ritmus nem okozott gondot, de azzal is tisztában voltam, hogy pörögni, hajrázni még nem tudok megfelelően. Az ehhez szükséges gyorsító edzések most következnek.– Tavaly győzött az utánpótlás Európa-bajnokságon, az edmontoni világbajnokságon azonban sérülés miatt már nem indult. Teljesen rendbe jött?– Igen. Tavaly három hónapos pihenőt követően két hónapon át csak könnyebben mozogtam, csak ezután kezdtem el igazán futni. Teljesen rendbe jöttem, problémamentesen készültem. Előbb itthon, majd áprilistól hat héten át Albuquerque-ben edzettem, először Hengelóban versenyeztem.– Az augusztusi müncheni Európa-bajnokságig mi lesz a programja?– Szeretném, ha augusztus tizedikén, az ötezres döntő napján lennék csúcsformában. A kontinensviadal előttre csak három nagy versenyt terveztünk, jövő hétvégén Oslóban ismét ötezer méteren indulok, majd július tizenkilencedikén Monte-Carlóban háromezer méteren rajtolok.–Az idén Golden League-szám az ötezer méter. Ez nem izgatja különösebben?– Természetesen jó érzés rangos viadalokon indulni, hiszen színvonalas a verseny, sokat tanulhatok és jól is lehet keresni. De inkább az Európa-bajnokság után szeretnék többet versenyezni. Úgy érzem, egyelőre nem engedhetem meg magamnak, hogy a Golden League-versenyekre összpontosítsak, ha Münchenben is jól akarok szerepelni. Majd talán jövőre.– A kontinensviadalon ötezer méteren indul. A többi távval mik a tervei?– Háromezren és ezerötszázon is jó eredményt szeretnék elérni, de az is igaz, hogy a versenyeken elsősorban nem az időre összpontosítok. Arra figyelek majd, hogy mindig versenyben legyek, lehetőleg dobogós helyezést szerezzek. Ha ezt a rangos viadalokon sikerül elérnem, akkor a jó időeredmény sem marad el.– Jövő héten Oslóban mire számít?– Jó lenne, ha csak egy másodperccel is, de tizenöt percen belülre kerülni.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik