Horváth Ferencet is hívják Debrecenbe

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.06.20. 19:52
Címkék
Napi két edzéssel, teljes intenzitással készül a bajnoki rajtra a Netfórum-DVSC. Szentes Lázár alakulata a napi futásadagot a Nagyerdő árnyékot nyújtó fái között teljesíti, majd irány a Vágóhíd úti stadion, ahol komplex képzést kapnak a játékosok, akik végül a nagyerdei gyógyfürdő termálvizében regenerálódnak. Új és némileg meglepő hír, hogy Ljubisa Alekszics mellett az együttes volt csapatkapitányával, a lejárt szerződésű Vadicska Zsolttal sem hoszszabbít szerződést a klub – tudtuk meg Szilágyi Sándor ügyvezető elnöktől. A játékosok egyelőre nem közölték a vezetőkkel, hol kívánják folytatni pályafutásukat. Az újonnan érkezőkről ugyanakkor hiába faggattuk az ügyvezetőt, aki elmondta, hogy négy-öt labdarúgóval állnak komolyabb tárgyalásban, neveket azonban nem árult el. A városban persze működik a szurkolói hírlánc, eszerint a Székesfehérvárott futballozó Pomper Tibor, a Haladásból Flavio Pim, illetve a zalaegerszegi Róth Ferenc neve hangzik el a legtöbbször. Mellettük hallani még az angyalföldi Bükszegi Zoltán, valamint a válogatott Horváth Ferenc esetleges érkezéséről is.
Legfrissebb hírek

Hamarosan kiderül, ki lesz 2025-ben hazánk PDC dartsbajnoka – jön az V. Hungarian Darts Trophy!

Egyéb egyéni
31 perce

Dubraviczky Attila: Harm Osmers befolyásolta az eredmény alakulását

Magyar válogatott
45 perce

15 pontos hátrányból felállva Josh Allen és a Bills nyerte az elmúlt két év MVP-jének csatáját

Amerikai sportok
1 órája

A vártnál simábban húzta be a csoportrangadót a Packerst; kínkeservesen nyert a 49ers

Amerikai sportok
5 órája

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
6 órája

Hétfői sportműsor: Debrecenben és Zalaegerszegen is vb-selejtezőt rendeznek

Minden más foci
7 órája

Aki megelőzte a korát – N. Pál József publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Hiányzott a gyilkos ösztön – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
7 órája
Ezek is érdekelhetik