Ünneplésként edzettek egyet

Furcsa érzések kerítettek hatalmukba bennünket szerda délután, amikor beléptünk a tedzsoni stadionba. Az ember nehezen felejti el a kedd esti őrületet, amikor a dél-koreai válogatott Olaszország ellen heroikus küzdelemben itt harcolta ki a negyeddöntőbe jutást. Akkor csordulásig telt az aréna, fantasztikus volt a hangulat, és a mérkőzésre sem panaszkodhattunk.Szerdán azonban kongott az ürességtől, pedig érdeklődőkből most sem volt hiány. Csakhogy a szurkolók ezúttal nem nyertek, nem nyerhettek bebocsátást a World Cup Stadiumba, Guus Hiddink és szakmai stábja ugyanis nem akarta, hogy fiait még jobban "agyonszeresse” a dél-koreai közönség. Mert hogy erre sor került volna, az biztos! A kapuk előtt iskolások ezrei várakoztak, lesték, hátha valamelyik kedvenc csak egy pillanatra felbukkan a betonrengetegből, de hiába. An Dzsung Hvanék nem jöhettek.Jöttek viszont a gyilkos pillantások felénk, újságírók felé. Hogy miért? Mert mi velük, szurkolókkal ellentétben bejuthattunk a stadionba, a gyepre, a média ezúttal – nagy szó ám ez a dél-koreaiak esetében! – nem volt kizárva a tréningről. Ennek, valamint a csapat parádés menetelésének köszönhetően alighanem minden idők legnézettebb dél-koreai edzését tartották meg szerdán Tedzsonban. A pálya teljes hosszában tévékamerákat és fényképezőgép-állványokat láthattunk, mögöttük pedig kisebb-nagyobb csoportokban újságírók beszélgettek. Elsősorban természetesen helyiek, mellettük főképp ázsiaiak, de voltak itt spanyolok – naná, a leendő ellenfél is kíváncsi –, lengyelek és még sokan mások.És mindenki a csoda, a koreai csoda titkát próbálta megfejteni. Lehetett itt már korábban hallani hiddinki útról, de senki sem tudta pontosan megmondani, mi is az. Az tudott volt, hogy a holland szakember megszüntette a nemzeti csapaton belüli konvenciókat, nála a fiatalabbnak csak azért nem kell tisztelnie az idősebbet, mert van köztük néhány év, a korral nem jár együtt a csapattagság, és bizony kőkemény harc zajlik még a kerettagságért is. Néhány éve ez még elképzelhetetlen volt, akkor a fiatalabb befogta a száját, örült, hogy a csapat közelében lehetett, az öregek pedig futballoztak. Ma a jók futballoznak, öregek, fiatalok vegyesen. És kitűnően.
De ismételjük meg még egyszer: ez az elmélet, a papírra vetett gondolatsor, de szerdán szembesülhettünk a gyakorlattal is. Illetve annak egy részével. Hiba lett volna azt várni, hogy itt minden rejtélyre fény derül, lehull a lepel a nagy hókuszpókuszokról. Ezt talán nem is várta senki, azt viszont igen, hogy kap némi kapaszkodót a sikerrecept megfejtéséhez. Nos, kapott.
A titok nyitja, hogy Hiddinket a szurkolók mellett a játékosok is imádják. Igaz, ezért a holland edző meg is tesz mindent. A tréning első harminc percében csak sétálgatott a két tizenhatos között, gondolkozott, közben fel-felnézett, és konstatálta: fiai akkor is keményen dolgoznak, ha ő éppen nem veti rájuk vigyázó szemeit. A fél óra letelte után már a "Repülő holland” is aktív részese lett a gyakorlatoknak. Felosztotta három csoportra a keretet, és mindegyik társaságnak cicázást vezényelt. Az egyik csoportban a kedd este hősei, a kezdőcsapat tagjai kaptak helyet, kiegészülve a hadvezérrel, Hiddinkkel.

A németalföldi edzőn látszott, tegező viszonyban van a labdával, dacára annak, hogy mindenki igyekezett a lehető legnehezebb helyzetbe hozni. Gyakran kellett nyújtózkodnia a paszszokért, néha a fejét is kellett használnia, de általában megoldotta. De ha nem… Nos, akkor a csendes stadiont azonnal betöltötte tizenegy kópé kacaja, tréfái, megjegyzései. An Dzsung Hvan járt elöl a bohóckodásban, egy idő után a holland is rájött erre, és akkor megkezdődött a különpárbaj. A csatár rendre egy centivel a mester bokája mellett próbálta elpöccinteni a labdát, de ha sikerrel járt, ha nem, általában mehetett középre. Hiddink ugyanis a legkacifántosabb szabálymagyarázatokkal állt elő, szerinte a bokájával, a zoknijával, a cipője hegyével vagy a gondolatával mindig hozzáért a labdához, és különben is, An nem egyből passzolt, nem belsővel adta és így tovább. Még szerencse, hogy a játékosok sem nyeretlen kétévesek, így azt is láthattuk, miként rohangál középen a kapitány.

Az An–Hiddink párviadal újabb felvonását a gyepen felállított lábteniszpályán láthattuk. A két rivális fegyverhordozóik – Csong pályaedző és Szong Csong Gug a Hiddink-, Hvang Szun Hong és Li Csun Szu az An-csapatban – segítségével vérre, helyesebben jégkrémre menő csatát vívott egymással. A végeredményről csak annyit: a holland mester picit fogyókúrázni fog…
Hiddink volt a központi figura, ez kétségtelen, de egyéb apró jeleket is fel lehetett fedezni. Például, hogy milyen fegyelmezetten teszik a dolgukat a futballisták. Már a bemelegítés közben sem jutott eszükbe kihagyni akár csak egyetlen karkörzést is, a játékok során pedig nem volt kegyelem. Egy nappal egy csaknem 120 perces ütközet után is hajtottak, győzni akartak. Rosszabb helyeken ilyenkor ez fáj, az fáj, regeneráló edzésre van szükség, itt meg félpályás edzőmeccsre. Persze minden út vezet valahova. Az egyik a világbajnoki negyeddöntőbe. Nem kell mondani, hogy melyik, ugye?

A hangos vezényszavak is elmaradtak. Néha felharsant ugyan Pim Verbeeknek, Hiddink első számú segítőjének a "Gyerünk, gyerünk!” utasítása, de ez volt a maximum. A gyakorlatok meghatározott sorrendben követték egymást, elég volt egyetlen taps, egy bemutató mozdulat, és nyújtás helyett azonnal sót törtek a másik hátán a labdarúgók. A végén néhány koreai önkéntes megpróbálta követni a levezető gyakorlatokat, de a második hirtelen váltás után feladta a reménytelen vállalkozást.
A Hiddink-társaság ugyanis egyelőre utánozhatatlan!