Tragédiába torkolló baleset

H. B.H. B.
Vágólapra másolva!
2002.06.19. 20:50
Címkék
Burgenland, Nyugat-Szlovákia, Vas- és Győr-Moson-Sopron megye bajnokcsapatai immár több mint egy évtizede a bajnokság befejezése után egy torna keretében játszanak a tizenkét évvel ezelőtt alapított Mitropa-kupáért. Az ez évi küzdelmek rendezési joga Győr-Moson-Sopron megye bajnokcsapatát, a Gyirmóti SE-t illeti. A torna rendezésének technikai értekezletét kedd este tervezték Győrött megtartani a megyei sportigazgatóság épületében, ám a tanácskozás egy tragikus esemény miatt elmaradt. A történtekről, a baleset hivatalos megfogalmazásáról Kovács István megyei sportigazgató tájékoztatta lapunkat.
"Szombathelyről hárman, Varga Zoltán megyei sportigazgató, Hegyi Oszkár, a Vas megyei labdarúgó-szövetség főtitkára, valamint Rákli Kálmán, a vasi sportélet köztiszteletben álló vezetője a Hegyi Oszkár által vezetett Suzuki személygépkocsival tartott Győr felé. A nyolcvanötös úton haladva, a kónyi elágazáshoz érve a Markotabödöge irányából Kóny felé tartó Daewoo típusú személygépkocsi nem adta meg az elsőbbséget a főútvonalon egyenes irányban haladó Suzukinak, és így elkerülhetetlen volt az ütközés. A Suzuki az út jobb oldalán álló reklámtáblának ütközött, és szétroncsolódva ott állt meg. Az ütközés következtében a vezető melletti ülésen utazó Rákli Kálmán a helyszínen életét vesztette, míg Hegyi Oszkárt súlyos sérülésekkel Győrbe, a Petz Aladár megyei kórház idegsebészeti osztályára szállították, ahol nem tudták megmenteni, a súlyos sérülésébe belehalt. A harmadik utast, Varga Zoltánt könnyebb sérülésekkel a csornai kórházba szállították, ahol ellátták, és hazatérhetett.”A karambol körülményeit a csornai rendőrkapitányság műszaki szakértők bevonásával vizsgálja.
Legfrissebb hírek

Kriszt Sarolta korosztályos országos csúccsal tizedik a götzisi hétpróba viadalon

Atlétika
13 perce

Strandröplabda ob: negyedszer nyertek fordulót a Vasvári testvérek

Röplabda
29 perce

„Számít bármit is?” – Verstappen egyetlen pontra került az eltiltástól

F1
29 perce

Vízilabda: az UVSE nyerte a serdülő lányok országos bajnokságát

Utánpótlássport
33 perce

PSG-uralom a BL-idény álomtizenegyében, az egyéni elismeréseket is párizsiak zsebelték be

Bajnokok Ligája
48 perce

Valterék nyerték a norvég körversenyt, a magyar bajnok a 14. lett

Kerékpár
58 perce

Magabiztosan nyert Péni István a sportlövő Eb-válogatón

Egyéb egyéni
1 órája

Szöllősi-Schatzl Nadine: Végig éreztük a szurkolók szeretetét

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik