Továbbra sincs új befektető

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.06.19. 19:58
Címkék
Mint a Messiást, úgy várták az új befektetőt Kispesten&Mint azt Koncz László, a Kispest Honvéd tulajdonosa és egyben ügyvezetője lapunk első megkeresésére elmondta, 24 órán belül eldől, érkezik-e új befektető (vásárló?) a patinás múltú klubhoz.
"Létezik egy határidő, ez pedig csütörtök déli tizenkét óra – adott tájékoztatást az ügyről Koncz László. – A befektetni szándékozónak eddig az időpontig kell átutalnia egy bizonyos összeget a káefté számlájára, vagy bemutatnia a pénzmozgást igazoló számlakivonatot. Amennyiben realizálódik az üzlet, akkor nevesíthetjük a vásárolni szándékozót, addig azonban mind a két félnek jobb, ha a befektető neve nem kerül nyilvánosságra.”Információink szerint a tranzakció mögött egy, a futballban kevésbé ismert vállalkozó, Balogh Ferenc, illetve egy befektetői csoport áll, akik az átutalásra kerülő több száz millió forint ellenében teljesen magukénak tudhatnák a kft.-t. Nos nem kellett a fent említett időpontig várni…"Üzleti partnerünk írásban közölte, jelenleg nem kíván üzletrészt venni a klubnál, a pénzt ebből kifolyólag nem is tette a számlánkra – mondta még szerdán délután Koncz László. – Úgy nyilatkozott, hogy júliusban visszatérhetünk az üzletre, de a személyes véleményem az, hogy ez a szerződés meghiúsult. A kialakult helyzetben biztos, hogy új játékost nem igazolunk. A lejárt szerződésű labdarúgók közül Füzi Krisztiánt és Udvarácz Milánt meg akarjuk tartani, a biztosan távozók helyére pedig a kispesti utánpótlás tehetségesebbjei kerülnek.”A felvetésre, miszerint a napi problémák megoldására nem lesznek-e kénytelenek megválni egy-két értékesebb játékostól, a tulajdonos úgy válaszolt: "…erre csak végső esetben kerülhet sor. Egyelőre nincs más dolgunk, mint felkészülni a szombati Intertotó-kupa-mérkőzésre a litván Vilnius ellen. Ezt a találkozót egyébként a francia Sochaux vezetői is megtekintik, a párharc győztese ugyanis a franciákkal találkozik”.A kupameccset szombaton 18 órakor rendezik az FTC-stadionban, a találkozóra jegyek vásárolhatók elővételben a Bozsik-stadionban csütörtökön és pénteken 10 és 18 óra között.
Legfrissebb hírek

Hamarosan kiderül, ki lesz 2025-ben hazánk PDC dartsbajnoka – jön az V. Hungarian Darts Trophy!

Egyéb egyéni
30 perce

Dubraviczky Attila: Harm Osmers befolyásolta az eredmény alakulását

Magyar válogatott
44 perce

15 pontos hátrányból felállva Josh Allen és a Bills nyerte az elmúlt két év MVP-jének csatáját

Amerikai sportok
1 órája

A vártnál simábban húzta be a csoportrangadót a Packerst; kínkeservesen nyert a 49ers

Amerikai sportok
5 órája

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
6 órája

Hétfői sportműsor: Debrecenben és Zalaegerszegen is vb-selejtezőt rendeznek

Minden más foci
7 órája

Aki megelőzte a korát – N. Pál József publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Hiányzott a gyilkos ösztön – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
7 órája
Ezek is érdekelhetik