Egyenes út a döntőbe

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
Vágólapra másolva!
2002.06.19. 20:13
Címkék
A hivatalos program szerint ezúttal az Európa-bajnokság női selejtezőjéről kellene beszámolnom, ám a tudósítás helyett más következik. A selejtező elmaradt, minden résztvevő  köztük Füri Csilla, Simóka Bea, Vörös Zsuzsanna és az egyéni induló Simóka Nóra  egyenesen a pénteki döntőbe került.
A két évvel ezelôtti Európa-bajnok, Vörös Zsuzsanna a pénteki fellépésére készül
A két évvel ezelôtti Európa-bajnok, Vörös Zsuzsanna a pénteki fellépésére készül
A két évvel ezelôtti Európa-bajnok, Vörös Zsuzsanna a pénteki fellépésére készül
A két évvel ezelôtti Európa-bajnok, Vörös Zsuzsanna a pénteki fellépésére készül
A két évvel ezelôtti Európa-bajnok, Vörös Zsuzsanna a pénteki fellépésére készül
A két évvel ezelôtti Európa-bajnok, Vörös Zsuzsanna a pénteki fellépésére készül
Történt ugyanis, hogy a kedden késő este tartott technikai értekezleten kiderült: mindössze 38 női versenyző adta le nevezését a viadalra. Mint tudjuk, 1994 óta, amikor is bevezették a selejtező–döntő rendszerét a sportágban, a fináléban 32-en szerepelhetnek. Az előtte lévő selejtezőnek kell rostálnia, hogy ki is érdemes a legjobbak közötti indulásra. Ez a rendszer azonban néha érdekes helyzeteket is produkált, előfordult – igaz, nem a felnőtteknél, hanem juniorversenyen –, hogy 34 induló számára is megrendezték a selejtezőt, vagyis csupán ketten estek ki. Ezt a visszásságot próbálja kiküszöbölni az az új, idén életbe lépett szabály, mely szerint ha az indulói létszám nem éri el a 40-et, a rendezők eldönthetik: lebonyolítják-e a selejtezőt, vagy úgynevezett direkt döntőre kerül sor. Nos, Ustí nad Labemben az utóbbi mellett döntöttek, így minden női résztvevő Eb-döntősnek vallhatja magát.
A szerdai váratlan szabadnapot a férfiválogatott tagjai rövid kirándulással töltötték, Pálvölgyi Miklós kapitány vezetésével ellátogattak a közeli, festői szépségű Karlovy Varyba. Késő délután azonban már visszatértek az Eb-bázisra, és a csütörtöki döntőre hangolva átmozgatásként úsztak egyet.
A nők három edzést is tartottak, futottak, lőttek és úsztak. Kulcsár Antal szövetségi kapitány bevallotta, hogy nem bánja az "ajándékba” kapott napot, ő szereti, ha jut elég idő a helyszín feltérképezésére. Az, hogy a mezőnyre hogyan hat a direkt döntő, majd pénteken derül ki. Lehet, hogy sokakat feldob az Eb-döntőben szereplés, de mivel a selejtező egyfajta ráhangolás a versenyre, ilyenkor kicsit oldódik a feszültség, kérdés: mennyire nyomja rá a bélyegét a teljesítményekre az, hogy rögtön élesben kell versenyezni.
Két évvel ezelőtti Európa-bajnoknőnket, Vörös Zsuzsannát meglepte az új helyzet, de megemlítette, hogy egy Világkupán már előfordult, hogy nem rendeztek selejtezőt a nőknek.
"Szerintem a mostani helyzetnek az örül igazán, aki pályafutása során még egyszer sem verekedte be magát a 32 közé. Egyszer San Antonióban már átéltem azt a helyzetet, hogy egyből a fináléban kezdtünk, igaz, akkor nem is szerepelt a programban a selejtező. A létesítmények egyébként számomra ismerősek, juniorkoromban is sokat versenyeztem itt.”
Hogy mire lesz képes Vörös és a többi hölgyversenyző, majd megtudjuk pénteken. Előtte azonban csütörtökön szurkolhatunk a döntőbe jutott férfiaknak, Balogh Gábornak, Fülep Sándornak és Sárfalvi Péternek.
Legfrissebb hírek

Fucsovics osztrák, Piros portugál ellenfelet kapott a Wimbledon selejtezőjében

Tenisz
8 perce

Sajtóhír: nyolc éven át a Crvena zvezdánál dolgozó szerb szakember érkezik Újpestre

Labdarúgó NB I
19 perce

Gyász: elhunyt Denis Lathoud világbajnok francia kézilabdázó

Kézilabda
25 perce

„Jönni akar, mi pedig megpróbáljuk megszerezni” – a Barcelona sportigazgatója Nico Williams átigazolásáról

Spanyol labdarúgás
52 perce

Wirtzről lemaradt, így a Liverpool két sztárját szeretné a Bayern München

Német labdarúgás
1 órája

Csikós Zsóka a harmadik Eb-aranyérmét szerezte meg, Csorba Zsófia is bajnok 5000 méteren

Kajak-kenu
1 órája

Eastbourne-i tenisztorna: Bondár Anna nem jutott a főtáblára

Tenisz
2 órája

MotoGP: Marc Márquez mindent vitt Mugellóban

Egyéb autó-motor
2 órája
Ezek is érdekelhetik