Elképzelhető a fúzió a Csepellel

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2002.06.18. 20:15
Címkék
Manapság, amikor idehaza lassan már minden klub költözni akar a nagy egyetemes pénztelenség miatt, aligha jelent bárkinek nagy meglepetést a következő információ: a Csepel Balassagyarmatra települne át.
Mint korábban már többször írtunk róla, a "szigetországi” egylet évek óta elég sanyarú anyagi körülmények között tengődik, a vezetők jobb híján szeretnék valahova elvinni az együttest. Szóba került az éppen csapatot venni akaró Szeged, majd Salgótarján is, ám nem kizárt, hogy a már említett másik nógrádi város lesz a befogadó.Igaz, Balassagyarmaton egyelőre még keveset tudnak (vagy mondanak) a lehetséges üzlet körülményeiről."Nem hallottunk róla, hogy a csepeliek megkerestek volna bennünket – állította egybehangzóan Barna János alelnök és Lombos István elnök. – Az persze lehetetlen, hogy egy pénztelen csapatnak éppen mi adjunk pénzt, de ha sikerülne másfajta megállapodást kötni, akkor nem biztos, hogy elzárkóznánk a fúzió gondolatától. Maradjunk annyiban, hogy nem cáfoljuk és nem erősítjük meg a hírt: elképzelhető, hogy lesz valami…”Sőt, valami máris van: az eddigi szakvezetőt, egy másik NB I B-s csapat edzői tisztére esélyes Kovács Kálmánt ugyanis Gergely Károly váltja a kispadon, így az egykori győri mester tarthatja benn a másodosztályba frissen felkerült gárdát. A cél érdekében több játékossal is tárgyal a vezetőség. Értelemszerűen Gergely Károly is hozhat magával futballistákat, mellettük pedig négy-öt szlovák labdazsonglőrt is igazolhatnak. Nevesíteni egyelőre egyetlen focistát tudunk: Baranyi Miklós visszatér a Duna-ferrből.Tényleg csak az érdekesség kedvéért jegyezzük meg: Baranyi már játszott a Balassagyarmatban és a Csepelben is…
Legfrissebb hírek

Élete mérkőzésére készül a szarvaskendiek sírkövese

Labdarúgó NB I
20 perce

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
35 perce

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
53 perce

Pelé üzenete az Alattyáni Termelőszövetkezet csapatának

Hátsó füves
1 órája

Halász Bence: Nagyon nagy kedvvel vágok neki a világbajnokságnak

Atlétika
1 órája

Davis-kupa: „Nem tehetek szemrehányást senkinek, ez egy ilyen nap volt” – Bardóczky Kornél

Tenisz
2 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani bejutott a Sao Pauló-i tenisztorna döntőjébe

Tenisz
2 órája

Venyercsán Bence a 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik