Woods célba vette a golf Grand Slamet

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2002.06.17. 22:18
Címkék
Tulajdonképpen nem is az volt a kérdés Farmingdale-ben, hogy Tiger Woods megnyeri-e az US Opent, hiszen a munka dandárját a vasárnapi forduló kezdetére már elvégezte. Magától értetődően lett a verseny történetének első golfozója, aki másodszor is rajt–cél győzelmet aratott. Sokkal inkább érdekelte az utolsó játéknap 42 ezer nézőjét, hogy az alkalmi kedvenc, a 32. születésnapját ünneplő Phil Mickelson befut-e másodiknak. Befutott.Woods meglepetésre két bogeyval indított és elveszített két ütést az előnyéből. Aztán amikor a vele egy párban játszó Sergio García ugyanezt tette a harmadik szakaszon, már látszott, a világelsőt akkor is nehéz lesz megközelíteni, ha néha hibázik. A birdie-vel kezdő Mickelson megpróbálta, de két ütésnél közelebb ő sem került a túlzott kockázatvállalástól tartózkodó Tigerhez. A 16. szakaszon ütött bogeyval tévesztett végképp lépést, így be kellett érnie a második hellyel. "The Mick” a megelőző három Grand Slam-viadalon sorrendben harmadik, második, majd ismét harmadik lett, így méltán viseli a "legjobb golfozó, aki sohasem nyert Grand Slam-versenyt” címkét. Ami Woodsot illeti, vele kapcsolatban most a "naptári Grand Slam” kifejezést emlegetik a leggyakrabban. Áprilisban ő nyerte a US Masterst, most az övé lett a US Open trófeája. Előtte mindössze négy golfozónak sikerült megnyernie az év első két Grand Slam- (vagy ahogy golfban nevezik: Major-) tornáját, de a másik kettőn sem Craig Woodnak (1941), sem Ben Hogannek (1951, 1953), sem Arnold Palmernek (1960), sem Jack Nicklausnak (1972) nem sikerült duplázni. Woods lehet az első, akinek sikerül egy naptári éven belül megnyernie az év négy kiemelt versenyét (a nem hivatalos, "naptáron kívüli” Grand Slamet 2000–2001-ben már megcsinálta).
Legfrissebb hírek

La Liga: FC Barcelona–Valencia

Spanyol labdarúgás
14 perce

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkez Milost

Angol labdarúgás
18 perce

Díjlovaglás: Komjáthy-Losonczy Anikó a magyar bajnok

Egyéb egyéni
20 perce

Strandröplabda: 13. a leánypáros az U18-as Eb-n

Utánpótlássport
20 perce

Férfi vízilabda MK: négy között a Szolnok és a Honvéd

Vízilabda
35 perce

Kiss Norbert: két dobogó!

Egyéb autó-motor
47 perce

Bajcajev Valgyiszlav világbajnoki ötödik Zágrábban

Birkózás
50 perce

Gyenge meccsen kapott ki az újonctól a Lazio

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik