Wöller bronzérmes a junior birkózó Eb-n

VAS ANDRÁSVAS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2002.06.17. 21:36
Címkék
Lassan csordogáltak a hírek Tiranából, a junior szabadfogásúak kontinensbajnokságáról. Pedig lett volna miről beszámolni, hiszen a mieink közül Kiss Gergely és Wöller Gergő is eljutott a legjobb négyig, sőt utóbbi a dobogó legalsó fokára is felállhatott.A Vasi Volán 63 kilós fiatalja a csoportmeccsek során előbb spanyol, majd azeri riválisát verte technikai tussal, a negyeddöntőben pedig román ellenfelén jutott túl. Az elődöntőben aztán kénytelen-kelletlen fejet hajtott egy grúz versenyző előtt, de a bronzcsatában simán győzött német ellenfele ellen.A 85 kilós Kiss számára viszont balszerencsés véget ért a viadal, hiszen hiába nyerte meg csoportját – egy macedón, egy észt és egy görög bánta kiváló formáját –, az elődöntőben a török elleni meccse elején kiugrott a könyöke, így be kellett érnie a negyedik hellyel.A fentebb említett kettős kivételével a többieknek nem sikerült továbblépniük csoportjukból: a 69 kilogrammos súlycsoportban Hatos Gábor a nyolcadik, a 76-ban Gazsi Krisztián a tizedik, az 58-ban Szabó Gábor szintén a tizedik, míg az egyetlen magyar lány versenyző, Godó Kitti (52) a nyolcadik helyen zárt.
Legfrissebb hírek

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
5 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
6 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
6 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
7 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
7 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
7 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik