Vaszi Tünde nagy bánata

MARIK BALÁZSMARIK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2002.06.15. 20:20
Címkék
Szegény Vaszi Tünde! 670 centiméterrel nyerte meg a németországi Bad Langensalzában a világ egyik legrangosabb távolugrógáláját, mégis majd felrobban a méregtől. Hogy miért? Mert bár minden ugrása 660 centiméter fölött volt, egyszer sem találkozott az elugrógerendával. A versenyt ugyanis immár kilencedik alkalommal egy iskola udvarán rendezték, ahol az ifjúságra való tekintettel az elugróhely elé felfestettek egy csíkot. A kicsik ugyanis egy sávból ugranak. Na, ez zavarta meg őt, csakúgy mint sok más ugrót is. Így aztán hiába ment hátra ugrásról ugrásra, tudat alatt mindig úgy érezte, be fog lépni. 669-es kísérleténél a tiszta távolság hét méter fölött volt! "Most rettenetesen mérges vagyok – mondta győzelmét követően Vaszi –, de Konstantin Krausének, a verseny szervezőjének azt mondtam: nem bánom, ha ez az Eb-n összejön.” Molnár Krisztina a franciaországi Dreux-ben állt rajthoz. Rúdugró csúcstartónk is a müncheni Európa-bajnokság jegyében járja a kontinenst. Az idei világranglista 11. helyét 442-vel elfoglaló újpesti atléta ismét közel került élete legjobbjához, hiszen 440-nel lett harmadik. Sőt, a következő magasságon, a 450 centin is volt egy jó kísérlete. "A magasság megvolt, csak sajnos túl korán. De bennem van, és nagyon remélem, hogy ezt rövidesen be is tudom bizonyítani. Azért lenne fontos, hogy ez sikerüljön, mert Münchenben valószínűleg 440 lesz a selejtezőszint. És ha a következő magasságot korábban már teljesíteném, pszichésen sokat segítene” – mondta Molnár, akinek erre már a vasárnapi lille-i versenyen lehetősége nyílik.
Legfrissebb hírek

Udvardy Panna nem jutott elődöntőbe a jászvásári tenisztornán

Tenisz
11 perce

Triatlon: szombaton kezdődik az U23-as és junior Európa-bajnokság

Utánpótlássport
39 perce

Bölöni László, Détári Lajos, Golovin Vlagyimir, Berkesi Judit és Csisztu Zsuzsa is a Tusványoson

Egyéb egyéni
40 perce

Elhalasztotta a Camp Nouba való visszatérést a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Bognár Erika megnyerte a Polyák Imre–Varga János-emlékversenyt!

Birkózás
1 órája

„Fekete párduc” – nézze meg a rajzfilmet, amely bemutatja Grosics Gyula berobbanását a felnőtt labdarúgásba!

Magyar válogatott
1 órája

Bondár Anna drámai csatában legyőzte az első kiemeltet, és már elődöntős Hamburgban

Tenisz
1 órája

Atlétika: Tóth Anna U23-as Eb-ezüstérmes 100 méteres gátfutásban

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik