Találkozik a lilák szakmai stábja

K. I.K. I.
Vágólapra másolva!
2002.06.15. 19:42
Címkék
Több tárgyalási forduló után sikerült megállapodnia Kovács Zoltánnak az Újpest tulajdonosával, Lukács Ferenccel, így a Franciaországból hazatérő támadó hétfőn a Megyeri úton kezdi a felkészülést a következő szezonra. A támadó két év után térhet vissza a lila-fehér együtteshez, amelyben az elmúlt idény legjobb játékosát, a cseh Robert Vagnert kell pótolnia. Egyelőre azonban a felek még nem írták alá a papírokat, így jelenleg még csak "félhivatalosnak” tekinthető az egyezség. Kovács Zoltán a tervek szerint a jövő hét elején kapja meg a szerződéstervezetet, amelyet, ha minden jól megy, akkor alá is írhat.Az ellenben továbbra sem dőlt el, hogy a zalaegerszegi Róth Ferenc és az MTK-s Erős Károly, valamint Vlaszák Géza a Megyeri úton folytathatja-e pályafutását.Ami viszont biztos: vasárnap este találkozik az Újpest szakmai stábja, ugyanis ekkor érkezik Magyarországra Molnár László. Az új vezetőedző megbeszélést folytat majd a klub vezetőivel, illetve segítőjével, Szabó Andrással és a kapusok trénerével, Brockhauser Istvánnal.
Legfrissebb hírek

Mezkülönlegesség az angol negyedosztályból

Minden más foci
1 perce

Udvardy Panna nem jutott elődöntőbe a jászvásári tenisztornán

Tenisz
25 perce

Triatlon: szombaton kezdődik az U23-as és junior Európa-bajnokság

Utánpótlássport
53 perce

Bölöni László, Détári Lajos, Golovin Vlagyimir, Berkesi Judit és Csisztu Zsuzsa is a Tusványoson

Egyéb egyéni
54 perce

Elhalasztotta a Camp Nouba való visszatérést a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Bognár Erika megnyerte a Polyák Imre–Varga János-emlékversenyt!

Birkózás
1 órája

„Fekete párduc” – nézze meg a rajzfilmet, amely bemutatja Grosics Gyula berobbanását a felnőtt labdarúgásba!

Magyar válogatott
1 órája

Bondár Anna drámai csatában legyőzte az első kiemeltet, és már elődöntős Hamburgban

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik