Szegedre vinnék át az Eger FC-t...

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.06.15. 19:50
Címkék
Szegeden néhány éve egy-két, magát futballvezetőnek nevező személy igen dicséretes buzgalommal tönkretette a profifutballt, így azóta legfeljebb a környező falvak ellen bizonyíthat a megyeszékhely együttese. A helyieket értelemszerűen nem elégíti ki ez vetélkedés, ezért úgy döntöttek, hogy importálnak egy futballcsapatot. Először a Kispest tűnt lehetséges partnernek, ám a Honvéd-szurkolók fellépése nyomán meghiúsult az üzlet, majd a szintúgy kinézett Csepel választotta inkább Salgótarjánt. Úgy fest, a szegediek mégis indulhatnak másfél hónap múlva az NB I B-ben, mert jó esély kínálkozik arra, hogy az Eger csapata néhány megyével odébb költözzön.Az egykor szintén első osztályú alakulat jelentős pénzügyi problémákkal küzd, ráadásul stadionját az üzbég másodosztályban sem tartanák megfelelőnek. Mivel Szegeden hamarosan megépül az új, Eb-helyszínnek is jelölt létesítmény, kézenfekvő, hogy kellene egy minőségi futballcsapat is, és mivel az egri és szegedi elképzelések nagyjából stimmelnek ez ügyben, nem kizárt, hogy egy napos reggelen különösebb felhajtás nélkül végleg elszenderedik a profifutball Egerben.Márpedig ez igencsak szégyenteljes kritika lenne a helyi önkormányzatra nézve, mert a városnak így egyszerűen nem maradna minőségi sportja. Meghalt a röplabda, meghalna a futball – egyedül a felépült uszoda miatt a vízilabda életképes még, de az utóbbi időszak fejleményeit látva a pólósok sem számíthatnak túl szép jövőre. Persze a futballügyben nemcsak az önkormányzatot, hanem az egri labdarúgóklub tulajdonosát is lehetne kritizálni, hiszen mégiscsak ő lesz az, aki aláírja a halálos ítéletet. Ha nem bírja pénzzel, szálljon ki, talán akad még olyan befektető Magyarországon, aki képes fenntartani egy másodosztályú csapatot.A történethez tartozik, hogy Egerben cáfolták a költözésről szóló információnkat. Kérdésünkre viszont, hogy egri klubként indul-e a csapat az NB I B-ben, senki sem akart egyértelmű igennel felelni.
Legfrissebb hírek

Hamarosan kiderül, ki lesz 2025-ben hazánk PDC dartsbajnoka – jön az V. Hungarian Darts Trophy!

Egyéb egyéni
32 perce

Dubraviczky Attila: Harm Osmers befolyásolta az eredmény alakulását

Magyar válogatott
46 perce

15 pontos hátrányból felállva Josh Allen és a Bills nyerte az elmúlt két év MVP-jének csatáját

Amerikai sportok
1 órája

A vártnál simábban húzta be a csoportrangadót a Packerst; kínkeservesen nyert a 49ers

Amerikai sportok
5 órája

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
6 órája

Hétfői sportműsor: Debrecenben és Zalaegerszegen is vb-selejtezőt rendeznek

Minden más foci
7 órája

Aki megelőzte a korát – N. Pál József publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Hiányzott a gyilkos ösztön – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
7 órája
Ezek is érdekelhetik