Menetel az Eriksson-sereg

Michael Owen arra készült élete második vb-nyolcaddöntőjén, hogy az elsőhöz (1998, Argentína ellen) hasonlóan gólt szerezzen – egyúttal faragjon valamit a másik együttesben játszó Tomasson négygólos előnyén –, ám ezúttal már sikerre vigye csapatát.
Egy ideig erre kevés sansza mutatkozott, hiszen mérhetetlen óvatossággal kezdett a két csapat, öt percig a másik tizenhatosáig sem jutottak el. Láthatóan tisztelték egymás – jól ismert – erejét, a tapogatózó ívelgetés egyik oldalon sem okozott gondot. Aztán az 5. percben mindenféle előzmény nélkül vezetést szereztek az angolok! Laursen "segítségével” bal oldali szögletet harcoltak ki, Beckham a hosszú sarok felé csavart, ahol Ferdinand a középen álló Owen irányába bólintott. Függetlenül a FIFA meggondolásától, szögezzük le: a labda nem a kapu irányába haladt, Sörensen kapkodó szerencsétlenkedése nélkül nem juthatott volna át a gólvonalon. (Jóllehet szegény a csoportmérkőzések után készített statisztikák alapján az egész mezőnyben a legtöbb védést produkálta. Kapussors.)
Azonnal válaszolni próbált a dán együttes, elkerülendő az előző napi amerikai példát, de egy villámgyors, jobb oldali Tomasson, Rommedahl kényszerítőzésbe az utolsó pillanatban belenyúlt egy láb.
A 10. percben Beckham kis híján gólpasszt adott Owennek, de a Liverpool csatára ígéretes pozícióban nem találta el jól a labdát. Úgy tűnt, ötperces "műszakváltásban” dolgoznak az angolok, mert legközelebb az első negyedóra végén alakítottak ki helyzetet: Heskey ugrott ki a jobb oldalon, vállal (?) ellökte emberét, de Sörensenen már nem jutott túl. Elég tehetetlennek tűnt a dán válogatott, Tomassonhoz a legritkább esetben jutott el a labda, s akkor is rögtön elbátortalanodott, amint körbevették a marcona angol védők.
A 22. minutumban pedig már a második találatot ünnepelhette Sven-Göran Eriksson: Sinclair lopózott előre a bal szélen, s Butt szemfülessége Owen gólérzékenységével párosulva 2–0-s vezetést eredményezett. Sörensen ebben már ártatlan volt, a történésekre egyáltalán nem reagáló hátvédek viszont annál kevésbé.
Majdnem fél óra telt el, mire a piros-fehérek első igazi lehetőségét feljegyezhettük. Sand húzott befelé jobbról, két rátámadó védő mellett megtolta, a tizenhatos félköréből tüzelt, de centikkel mellé. A félidő utolsó harmadára kialakult a játéknak az a képe, ami az eredmény alapján várható volt: Dánia becsülettel erőltette az attakot, a rivális meg kényelmes tempóban próbált kontrázni.
Még az első 45 perc letelte előtt siker koronázta ezt az igyekezetet, de kellett az újabb gólhoz Niclas Jensen csúnya hibája is. Beckham kihasználta a bakit, Heskey meg nem mindennapi lövőerejét, és ha nem emlékeznénk a Szenegál–Uruguay összecsapásra, azt írnánk, ezzel eldőlt a mérkőzés. Gravesen még megpróbálkozott a lefújás előtt egy kétségbeesett bombával, s Seamannek a félidőben először és utoljára kellett nyújtózkodnia.
Egy-egy komoly helyzettel indult a második játékrész, itt Grönkjaer lőtt randán fölé, míg amott Henriksen tisztázott az Owen helyére beállt Fowler elől. Nagyon úgy tűnt, a dán tizenegy e napon reménytelenül alacsony hatásfokkal képes csak támadgatni – még akkor is, ha egyszer-egyszer valóban zavarba jött a "háromoroszlánosok” védelme. Ilyen eset volt, amikor Gravesen kemény, lapos ágyúzása Seamanről kipattant, s Beckham vágta ki a labdát, sőt ide sorolhatjuk Sand és Bögelund lövését, amelyekbe egyaránt beleléptek a védők. (Utóbbi löketével kapcsolatban megjegyzendő, hogy valószínűleg mellé ment volna, a blokkot pedig nem valamely angol lába, hanem a meglepett Tomasson feje alkotta.)
Természetesen erre a meccsre is jutott gólhelyzetben tévesen beintett les, ezúttal Tomasson kárára ítélték a 69. percben, vagyis az ág és a szegény ember viszonya a megszokott módon alakult. Érthetően többet volt egyébként az angolok térfelén a labda, de a túloldalon Fowler jelenléte miatt nem lehettek teljesen nyugodtak Sörensenék. Sőt, a 80. percben a korábban távolról már próbálkozó Beckham keveredett a kapu előterébe, kissé kisodródva, de középre tartó labdáját, a hálóőr könynyedén megfogta.
A rendkívül rokonszenves dán gárda egy pillanatra sem adta fel a meccs vége felé nyilvánvalóan kilátástalanná váló küzdelmet, a dribliző készségéről eddig nem ismert Claus Jensen például a 80. percben okosan cselezte be magát a tizenhatosra, finom emelését Seaman bravúrral nyomta a léc fölé. Ekkor már egy ideje egyértelmű volt, hogy Eriksson legénysége a negyeddöntőre tartalékol, nem sokkal fut többet a feltétlenül szükségesnél. Kicsivel később vagy fél percen keresztül nem tudtak felszabadítani az angolok, sorjáztak a blokkolt lövések, kifejelt ívelések, ám Tomasson és társai csak nem tudták begyömöszölni a már bőven megérdemelt góljukat.
Mindenképpen meglepő az angol győzelem különbsége, a játék képe alapján sem volt ennyire sima az ügy, a szigetországi válogatott biztos továbbjutását tehát a tökéletes helyzetkihasználása eredményezte.
Ez pedig semmiképpen sem egy rossz csapat ismérve.